Lépjen kapcsolatba velünk

Esőre és napsütésre is számíthatunk szerdán – videó

Esőre és napsütésre is számíthatunk szerdán – videó

Ez a cikk több, mint 2 éve és 8 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A hullámzó front éjszaka még jelentős esőt okoz a déli részeken, holnap már a megerősödő északnyugati szél fogja jelezni, hogy hátoldali helyzetbe kerülünk – derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Éjszaka mindenütt beborul az ég, és többfelé várható tartós eső, elsősorban a déli országrészben kiadós mennyiség is eshet. Hajnaltól északnyugat felől csökkenni kezd a felhőzet és a csapadékhajlam is. Szerdán reggel, délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek, de napközben a felhőátvonulások mellett már többórás napsütés várható néhol záporokkal. A nyugati, délnyugati szél ma élénk, olykor erős lesz, szerdán nagy területen északnyugatira fordul, megerősödik, helyenként viharossá fokozódik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 10 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 11 és 17 fok között valószínű, nyugaton, délnyugaton a magasabb értékekkel.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Meteo kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL