Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Erik, Alexandra

Sötét
Fény

Kozso több évtizedes titkára derült fény

Kozsó

Kozso több évtizedes titkára derült fény

Ez a cikk több, mint 1 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az egri zenész még sosem beszélt arról, hogy szerzőtársa is volt a legnagyobb slágerei megszületésénél. Kozso most elárulta, hogy ki volt az, aki a segítségére volt. 

Kozso elképesztő mennyiségű dallal szórta meg a kilencvenes éveket, ő írt zenét és szöveget többek között a Shygys, Bestiák, A Két Zsivány, Picasso Branch, Ámokfutók, Gergely Robi, Alvajárók, RBL és a West Company számára… Eddig mindenki azt hitte, hogy egyedül az ő érdeme ez a sok fülbemászó nóta, most azonban arról ír a Ripost, hogy lehullt a lepel és kiderült, hogy ki volt a fantom-szerzőtársa. 

Kozso párja sem tudott róla 

A hírek szerint még a zenész kedvese, Ágica sem volt tisztában azzal a titokkal, amiről most lebbent fel a fátyol… Az igazságot egyébként személyesen a zenész osztotta meg a nagyérdeművel egy Instagram bejegyzésben. Kozso az édesapját köszöntötte fel a születésnapján, ebben a posztban írta le, mi is történt harminc évvel ezelőtt… 

„Ez pedig OSCAR ! Az igazi Oscar! Az én édesapám szülinapja! Egérke terveztette a tortát. Rádió, mikrofon cucc, könyvek. Egyben. Drága apukám! Boldog szülinapot! Örök hála! Csakhogy tudjátok, a Papukámmal sok zenekaromnak írtunk dalokat! Közös number 1 dalokat!!! A fater zseni emberke! A Shygys, Bestiák, A Két Zsivány, Picasso Branch, Ámokfutók, Gergely Robi, Alvajárók, RBL, West Company …. és a többi és a többi…. brutál jó nótákat csináltunk. Szóval csúcs! Happy Birthday To You…. !” – írta Kozso az édesapjával való közös fotójukhoz. 

Ebből a vallomásból derült ki, hogy az édesapja volt az, aki a háttérből a szakmai csúcsra segítette a fiát. 



Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.