Lépjen kapcsolatba velünk

Vizsgálja az önkormányzat a Ráchegy új összekötő útjának megvalósítását

Default

Vizsgálja az önkormányzat a Ráchegy új összekötő útjának megvalósítását

Újabb lépést tett az egri önkormányzat a Ráchegy közlekedési problémáinak rendezése felé. A városvezetés megvizsgálja annak lehetőségét, hogy megépüljön a Rácliget lakóparkot és a Liliom–Frank Mária utcát összekötő út, amely érdemben csökkenthetné a Ráckapu tér forgalmi terhelését.

Vágner Ákos polgármester közösségi oldalán emlékeztetett arra, hogy az idei évben már két lakossági fórumot is tartottak a Ráchegy közlekedési problémáiról. Mint írta, a városrészben évtizedek óta fennálló gondok ugyan nem a jelenlegi városvezetés idején alakultak ki, de céljuk, hogy megoldást találjanak rájuk.

A fórumokon ismét előkerült egy korábbi elképzelés is: egy közel 600 méter hosszú, kétsávos összekötő út megépítése, amely a Rácliget lakóparkot – a Szalapart utcán keresztül – kötné össze a Liliom és a Frank Mária utcával. Az út eredeti célja az lett volna, hogy az új lakópark forgalma ne a Ráckapu tér felől bonyolódjon, a beruházás azonban végül nem valósult meg, noha annak idején a szükséges engedélyes tervek is elkészültek.

A polgármester tájékoztatása szerint az önkormányzat felkutatta a korábbi dokumentációt, és megállapította, hogy a 2021-ben kiadott építési engedélyek időközben lejártak. Emiatt ismét felvették a kapcsolatot az akkori tervezővel, akit arra kértek, hogy aktualizálja a terveket, valamint készítsen új költségbecslést a beruházás megvalósíthatóságának vizsgálatához.

Vágner Ákos hangsúlyozta, hogy amennyiben a következő időszakban az önkormányzat megfelelő forráshoz jut, szeretnék mielőbb megvalósítani a fejlesztést, amely hosszú távon enyhíthetné a Ráchegy közlekedési terheit.

A polgármester egyúttal megköszönte azoknak a helyieknek a közreműködését, akik részt vettek a lakossági fórumokon, és javaslataikkal hozzájárultak ahhoz, hogy közösen keressenek megoldást a városrész egyik legégetőbb problémájára.

Fotó: Vágner Ákos Facebook-oldala

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Város kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL