Lépjen kapcsolatba velünk

Példátlan vállalkozói összefogás az egri mentősökért

Mentősök

Példátlan vállalkozói összefogás az egri mentősökért

Ez a cikk több, mint 6 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Mint arról korábban írtunk, a mentőállomások dolgozói, mint a koronavírus-járvány szempontjából az egyik legveszélyeztetettebb munkakör betöltői is kiemelt figyelmet kapnak azáltal, hogy szerte az országban, így Egerben, is civil összefogások szerveződnek támogatásukra.

Egerben Turi Ferenc autómentős állt a kezdeményezés élére, aki további vállalkozókat toborzott ötletéhez, majd jött, látott, és győzött. Ferenc ezúttal emelte a tétet, hiszen a mentősök számára nélkülözhetetlen fontosságú mosó- és szárítógépek után, szerdán újabb, a napi munkavégzést komfortosabbá tévő műszaki cikkekkel lepte meg az egri mentősöket.

A csomagban volt hűtőgép, mikrohullámú sütő, kávéfőző, melegszendvics sütő, egyszer használatos kesztyűk, kézfertőtlenítők, energiatakarékos izzók, és vákuumcsomagoló gép, amivel a fertőtlenített eszközöket szakszerűen vissza lehet csomagolni.

Turi Ferenc
Turi Ferenc

Segítő támogatói voltak Asztalos Imre, a Soma Motors Kft, a Beri Ati Autókölcsönző Kft, az Agria Merci Kft, a Frigotech Controll Kft, az Autórent Eger Kft, és a Robin és Társa Bt. – Higicenter

Egy újabb igazi egri összefogásnak lehetünk tanúi, melyhez további segítők jelentkezését várják a +36 20 246 4402-es telefonszámon!

Korábban írtuk

Újabb segítség az egri mentősöknek
Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Koronavírus kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL