Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Péter, Pál

Sötét
Fény

Müller Cecília: A fővárosban a legnagyobb a járvány berobbanásának kockázata

Op

Müller Cecília: A fővárosban a legnagyobb a járvány berobbanásának kockázata

Ez a cikk több, mint 6 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Vasárnapra 55 fővel emelkedett a regisztrált koronavírussal fertőzöttek száma. A legtöbb beteg a fővárosban és Pest megyében található, ezért nagy az esélye annak, hogy Budapesten berobbanhat a járvány, ami tömeges megbetegedést eredményezhet – emelte ki az operatív törzs vasárnapi tájékoztatóján Müller Cecília tiszti főorvos. Továbbá kérte a kijárási korlátozás szabályainak betartását ennek elkerülésére.

Müller Cecília országos tisztifőorvos a járvánnyal kapcsolatos legfrissebb adatokat ismertette. Megjegyezte, hogy a gyógyultak száma is folyamatosan nő. 733 főre nőtt a regisztrált fertőzöttek száma, elhunyt újabb két 80 év feletti idős beteg, és 66 főre emelkedett a gyógyultak száma is.

21250 igazolt laboratóriumi vizsgálat készült. A fertőzöttség arányát tekintve és elemezve elmondható, hogy egyértelműen kiderül a legtöbb fertőzött Budapesten van – mondta a tisztifőorvos. A legtöbben Budapesten vannak, a teljes fertőzöttek 42 százaléka. Pest megyével együtt ez az arány a teljes betegszám 62 százalékát teszi ki. Halmozódás van, nagy a kockázata annak, hogy a fővárosban berobban a járvány. Kéri a lakosságot, hogy működjenek együtt, tartsák be az ajánlásokat- tette hozzá.

Tapasztalják, hogy sokan mégsem veszik komolyan a kijárási korlátozást. ismét kérte az időseket, hogy a 9-12 közötti időszakban csak minimálisan tartózkodjanak az otthonukon kívül, valamint a fiatalok is szüntessék meg a csoportokulásokat.

Kiss Róbert az ügyleti központ munkatársa elmondta tegnap hét védőfelszerelésekkel megpakolt repülőgép érkezett Budapestre Kínából, valamint közel 250 magyar tért haza külföldről.

Román vendégmunkások jelentek meg a határnál, akik nyugat-európai munkahelyükre tartanak. Kiss Róbert kiemelte – belépésüket egyelőre felfüggesztették.

Városligetben, Normafán, Margit-szigeten és a Gellért-téren is csoportosulásokra lettek figyelmesek a budapesti rendőrök. A BRFK csak tegnap 301 esetben figyelmeztetett a csoportosulásokra vonatkozó szabályok megsértése miatt. Rendőri intézkedésre volt szükség egy illegális gyorsulási verseny miatt is a XIII. kerületben.

Újságírói kérdésre elmondta – a bevásárlásnak is megvannak a higiéniai szabályai. A bevásárlásnál ügyeljünk arra, hogy csak azt a terméket vegyük le a polcról, amit megveszünk, használjunk csipeszt a pékáruknál, vásárlás után fertőtlenítsük le a kezünket is.

Alapvető tétel, aki beteg vagy koronavírussal fertőzöttnek véli magát ne menjen közösségbe, hívja háziorvosát. Aki nem beteg, az is hordhat maszkot, amennyiben így nagyobb biztonságban érzi magát.

Müller Cecília nem ajánlja, hogy a jó idő beköszöntével családi, baráti összejöveteleket tartsanak az otthonokban, kertekben.

Folyóvizes kézmosás és bármilyen szappan alkalmas a megfelelő kézmosásra, lavórban ne mossunk kezet – emelte ki. Nem szükséges speciális szappant vásárolni. A fertőtlenítő, folyékony szappanok is ajánlottak, ugyanis így nem marad esetleges szennyeződés rajta, mint a hagyományos tömbszappanon.

Müller Cecília elmondta a stressz is gyengíti az immunrendszert, így fontos a stressz csökkentése, pl. tornával, mozgással.

A világszerte a fertőzöttek több mint 10%-a egészségügyi dolgozó, hazánkban ez 12% – emelte ki a tisztifőorvos. Hozzátette – a védőfelszerelések viselése kiemelten fontos.

Kiss Róbert kiemelte – hiába a jó idő tartsák be a korlátozásokat. Az operatív törzs szerdán tesz javaslatot a kormánynak, hogy megtartsák, enyhítsék, vagy esetleg szigorítsák a kijárási korlátozást.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Koronavírus kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL