Lépjen kapcsolatba velünk

Végre kijött a különbség

Vizilabda honved zfeger

Végre kijött a különbség

Ez a cikk több, mint 11 éve és 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Erős első félidejével esélyt sem hagyott a Honvédnak a ZF-Eger, így készülhet az OSC-re.

Utolsó fejezetéhez érkezett az elődöntőbe jutásért zajló párharc, a ZF-Eger férfi csapata pedig hazai környezetben biztosíthatta be helyét az OB I-es sorozat legjobb négy együttese közé.

Ehhez egyetlen dolgot kellett tenni, valahogyan két vállra fektetni az eddig is sok kellemetlenséget okozó Racionet Honvéd gárdáját. Nos, a szombat délutáni találkozó első félidejében olyat láthattunk az egriektől, amit ebben a szezonban ez ellen a rivális ellen még egyszer sem, elképesztő magabiztos vezetést szerzett ugyanis Dabrowski Norbert és Petrovai Márton alakulata.

Az első negyedben 3-0 után tudott betalálni a vendég együttes, de ezek után – a párharc első meccsétől pont ellentétesen – a mieink szereztek zsinórban hat gólt. A 9-1-es részeredmény pedig igazság szerint sok mindent jelenthetett, csak azt nem, hogy Fazekas Tiborék fognak tovább jutni.

A cikk itt folytatódik.

Forrás: egrivizilabda.hu

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL