Négy negyeden keresztül végig jól játszva került egy lépésre a harmadik helytől a bajnok.
Az ingyenes meccslátogatás lehetősége megtette hatását, hiszen a Ferencváros elleni bronzcsata első felvonásán a nagy csalódás ellenére is viszonylag szépszámú közönség jött össze a Bitskey-uszodában.
A házigazda ZF-Eger úgy tűnt, rögtön meghálálja a továbbra is töretlen bizalmat, hiszen három és fél perc játékot követően már 4-0-ra vezetett. A szurkolóknak tetszett is a műsor, a góloknál mindig nagy üdvrivalgás tört ki, mintha egy hete mi sem történt volna.
A vendégek trénere, Varga I. Zsolt nem is várt tovább, a negyedik kapituláció után pedig időt kért. Az egyperces gyors diskurzus meg is hozta a gyümölcsét, legalábbis az első zöld-fehér emberelőnyből Ernyey Márk lőtte ki a bal felső sarkot.
Közben azért bosszankodhattunk is annak ellenére, hogy jól alakult a mérkőzés. Egyrészt Milos Csuknaktovábbra sem akar javulni a lövő mutatója (ezt két felső léc és egy védett lövés jelezte), másfelől pedig az eddig hiba nélkül ötméteresező Erdélyi Balázs büntetője is kimaradt.
Az első negyed végén még belefért Szivós Márton második találata, hogy aztán a folytatásban megint tovább nőjön a differencia. Milos Csuk közben azért csak összehozta a maga gólját, a kapás oldalról ejtette át szépenGárdonyi Andrást. Innentől kezdve igazából a félidőig nagyon szépen építette fel egyre nagyobb előnyét a bajnok, köszönhetően elsősorban annak a Hosnyánszky Norbertnek, aki ekkorra már harmadjára köszönt be.
Jól alakult tehát a találkozó, de a térfélcsere utáni periódus nem kezdődött a legjobban. A Fradi a legkomolyabb hátrányából (mínusz nyolc) ötre tornázta fel magát, ám ekkor jött újra az egriek hetese. Két fantasztikus, amolyan igazi Csukos bombával helyre állt a világ rendje, Angyal Dániel lefordulás utáni ejtése pedig már csak a habot jelentette a tortán.
A cikk itt folytatódik tovább.
Forrás: egrivizilabda.hu
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













