Országszerte 21, Heves megyében 3 iskolát újít fel a KLIK. A cél, hogy segítsék az intézmények energiahatékonyságát. Közel 1 milliárd forint érkezik a térségbe.
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ sajtótájékoztatón mutatta be az iskolák energiahatékonyságát támogató, 2015. márciusában indult, uniós forrásból megvalósuló beruházásait. A leghátrányosabb helyzetű térségek iskolái összesen közel egymilliárdos segítséget kapnak épületeik korszerűsítéséhez.
A pétervásárai Tamási Áron Általános Iskolában a témában másodszor tartott esemény kezdeteként Tóth Dorottya, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezetője, majd Horváth László országgyűlési képviselő mondott beszédet. A megvalósuló beruházásokról Hanesz József, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) elnöke, Kajdi Ákos, a KLIK fejlesztési- és projektigazgatója és Lukács Sándor KEOP projektvezető adtak tájékoztatást, míg Eged István, Pétervására Város Polgármestere a program Pétervásárára gyakorolt hatásairól beszélt.
– A környezettudatosságra való neveléshez példát kell mutatnunk, fontos, hogy a gyerekek a mindennapjaikban is lássák a szemléletmód változását azáltal, hogy iskoláikban a legkorszerűbb energiahatékonysági fejlesztések valósulnak meg – fogalmazott Hanesz József. – A beruházásoknak ugyanakkor nem csak ez a hozadéka. A felújításoknak köszönhetően évente körülbelül 100 millió forintos költséget takaríthatunk meg, melyet a későbbiekben más célok érdekében használhatunk majd fel. Meggyőződésem, hogy a térségbe érkező nagyjából 980 millió forint itt a legjobb helyen lesz.
A projekt keretén belül a leghátrányosabb kistérségekben, azaz Békés megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Heves megye, és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén valósulnak meg energiahatékonysági beruházások. Nyolc település kilenc iskolájában többek között külső szigetelés, kazáncsere, nyílászáró csere, napelemek és napkollektorok beépítése valósul meg. Szűkebb hazánkban – a pétervásárai intézmény mellett – megújul az átányi és az erdőtelki általános iskola is.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













