Lépjen kapcsolatba velünk

Háromnegyedével többen bicikliztek tavaly a Tisza-tónál

Tisza to kerekparut

Háromnegyedével többen bicikliztek tavaly a Tisza-tónál

Ez a cikk több, mint 5 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) megbízásából országszerte több mint 100 helyszínen elvégzett kerékpáros forgalomszámlálás adatai vélhetően részben a járványhelyzetnek betudható fordulatot jeleznek. Míg korábban a szabadidős és turisztikai célú biciklizés lendületes bővülése volt jellemző, a 2020-as mérés szerint negyedével-harmadával többen pattantak nyeregbe a hétköznapokon. A legnagyobb, 76 százalék feletti átlagos növekedést a Balatonnál és a Tisza-tónál tapasztalták.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tavaly júliustól októberig végzett kézi forgalomszámlást 106 helyszínen, Budapesten kívül az ország minden részében, megyénként akár 6-7 ponton is. A szakemberek egy-egy nyári hétköznapon és hétvégén, majd egy őszi hétköznapon napi 15 órában, reggel hattól este kilencig, óránkénti bontásban rögzítették az elhaladó kerékpárosok számát. A helyszínek többségén a megelőző évek hasonló felmérései során is dolgoztak, közel kétharmadukról már négyévnyi adat áll rendelkezésre.

A 2020-as mérési eredmények a korábbi trendet folytatva a szabadidős forgalom nagymértékű, átlagosan 17 százalékos növekedését mutatják. Új jelenség, hogy tavaly a hétköznapi forgalom is jelentősen megélénkült, nyáron mintegy 26, ősszel pedig több mint 30 százalékkal. A változás összefügghet azzal, hogy a koronavírus megjelenése miatt sokan a tömegközlekedési eszközök helyett ültek biciklire.

Megyei összevetésben jól kirajzolódik, hogy a nagy kiterjedésű síkvidéki területekkel és tömegeket vonzó turisztikai célpontokkal rendelkező megyékben továbbra is az átlagosnál magasabb a kerékpáros forgalom. A hivatáscélú kerékpározás nagyobb arányban van jelen az Alföldön, míg Fejér, Somogy és Zala megyékre a szabadidős kerekezés túlsúlya jellemző.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta:

A legnagyobb, 76 százalék feletti átlagos növekedést a Balatonnál és a Tisza-tónál tapasztaltuk. A forgalomszámlálás látványosan visszaigazolja a kerékpáros infrastruktúra-fejlesztések indokoltságát, a környezetkímélő közlekedési módot népszerűsítő hatásaikat is. 2020-ban készült el a Tisza-tavi kerékpárutat bezáró szakasz az ország egyik legszebb kerékpáros hídjával. A júniusban átadott beruházás tette körbekerekezhetővé a tavat, és ez rögtön meglátszik az adatokban is: a tiszaörvényi mérőpontnál a 2019-es mintegy ezerhétszázhoz képest tavaly 2636 biciklista haladt el. 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Életmód kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL