A garázdaság vétsége, vagy bűntette olyan kihívó és erőszakos magatartás, ami alkalmas a köznyugalom megzavarására. A bűncselekmény elkövetése során tanúsított erőszak irányulhat dolog, vagy személy ellen is – közölte portálunkkal dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész, aki több esetet is példaként hozott a közelmúltból.
Dolog ellen irányult annak a 29 éves férfinak az erőszakos cselekménye, mellyel a forgalmas hatvani vasútállomáson tartózkodók nyugalmát zavarta meg idén január 26-án délután. Az elkövető a pályaudvar elülső, városközponthoz közeli bejáratánál a váróterem előtti járdaszakaszon belerúgott a fal melletti szeméttartóba, majd lábbal betörte a bejárati ajtó alsó ablakszemét. A rögzített szemetes kidőlt a helyéből, a törött üvegcserepek pedig szerteszóródtak a kövezeten. A vasúttársaságnak 26.000 Ft kára keletkezett.
A Hatvani Járási Ügyészséggarázdaság vétsége miatt emelt vádat a dühöngő férfi ellen, akivel szemben közérdekű munka büntetés kiszabására tett indítványt, valamint arra, hogy a bíróság kötelezze őt az okozott kár megtérítésére.
Egy másik esetben már nem csak dolog, de személyek ellen is irányult annak a 20 éves fiatalnak az erőszakos cselekménye, akit szintén a Hatvani Járási Ügyészség vádol garázdasággal és könnyű testi sértés vétségével.
A vádirat szerint a terhelt 2021 augusztusának végén testépítéshez használt táplálékkiegészítőt kért egy ismerősétől, de mivel nem kapott, elment a sértett rózsaszentmártoni házához, ahol az utcán keresetlen szavakat kiabált, miközben a kaput és az egyik ott parkoló gépkocsit rugdosta. Amikor a bent lakók kimentek hozzá, hogy csendre intsék, a vádlott rájuk támadt és mindkettőjüket megütötte. A fiatalember kihívóan közösségellenes és erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy a környéken tartózkodókban riadalmat és megbotránkozást keltsen.
A járási ügyészség a vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság tárgyaláson kívül, büntetővégzésben pénzbüntetést szabjon ki a büntetlen előéletű elkövetővel szemben.
Tarnaleleszen az utcán bántalmaztak egy férfit annak a párosnak a tagjai, akikkel szemben az Egri Járási Ügyészség emelt vádat felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt.
Az élettársak idén 2021. március 13-án este együtt várták a sértettet a helyi buszmegállóban azért, hogy folytassák azt a tettlegességet, melyet az I. rendű vádlott még a délután folyamán kezdeményezett. A várakozó férfi a kezében egy jó méteres görbe akácfa ágat lóbált abból a célból, hogy azzal verje el a buszról leszálló haragosát. A terv csak részben járt sikerrel, mivel az ittas vádlott az autóbusz érkezését követő üldözés során elejtette az ágat, viszont nem sokkal később sikerült a földre rántania a sértettet, akit élettársa próbált volna ütlegelni az időközben hozzá került bottal, de ezt az utcán tartózkodók már nem engedték neki.
A járási ügyészség a közösen elkövetett garázdaság miatt a büntetett előéletű férfi esetében végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés, míg élettársa, a nő esetében közérdekű munka kiszabására tett indítványt a vádiratában.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















