Lépjen kapcsolatba velünk

Kiscsapatként a nagyok közt

Sbs01

Kiscsapatként a nagyok közt

Ez a cikk több, mint 11 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Történelme első NB I-es idényét kezdi szombaton Orosházán az Eger SBS férfi kézilabda-csapata. Az NB I/B Keleti csoportjában hétpontos előnnyel bajnoki címet szerzett gárda a nyáron öt új játékossal erősödött. Az újjáalakuló együttes szeretné megvetni a lábát a legjobbak közt.

– Az élvonalbeli mezőny többi tagjához képest kiscsapatnak számítunk, az anyagi lehetőségek és a tapasztalat tekintetében egyaránt – mondta Szabó Róbert, az egyesület társadalmi elnöke a klub pénteki sajtótájékoztatóján. – Viszont egriekként a város történelme kötelez bennünket: a nagy csapatok ellen is bátrak és elszántak leszünk. Szeretnénk bizonyítani, hogy négy év kemény munkájával nem érdemtelenül jutottunk el a sportág élvonalába. Az NB I-es küzdelmekben Dobó István vezetésével indulunk, nemcsak szellemiségében, hanem a szó szoros értelmében is, hiszen az egri várkapitány megjelenik a hazai mérkőzéseinken. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani azoknak, akik segítettek bennünket az élvonal elérésében, egyúttal reményünket fejezzük ki, hogy a folytatásban sem hagyják magára az egyletet. Sőt, bízunk benne, hogy ebben a küzdelemben minél többen mellénk állnak. Szélesedő támogatói bázis szükséges ahhoz, hogy terveinknek megfelelően megvessük lábunkat az élvonalban. Idén nem gondolkodhatunk másban, mint a biztos bennmaradás kiharcolása – ez a klub vezetőségének elvárása a csapat felé. Az elmúlt években arra törekedtünk, hogy kialakítsunk egy széles utánpótlás bázist Egerben, az egyesület ékköveként pedig egy profi NB I-es csapatot szerepeltessünk. Hosszú távú céljaink vannak a nálunk pallérozódó közel 200 gyermekkel, ezért igyekszünk sokat tenni értük. Ennek szellemében a klub első élvonalbeli idényére kibocsát egy speciális bérletet, amivel minden utánpótlás-korú játékosunk és két kísérője ingyenesen foglalhat helyet a lelátón hazai meccseinken. Azonban az első hazai mérkőzésünket – szeptember 2., szerda, 18 óra, Eger SBS–Balatonfüredi KC – mindenki számára ingyenessé tettük, korlátot csak a körcsarnok 800 fős befogadóképessége jelenthet, így kérjük jövő hét szerdán időben érkezzen, aki biztos ülőhelyet szeretne a mérkőzésre.

Rosta István vezetőedző elárulta: hét hetes felkészülési időszakon vannak túl, úgy érzi, sikerült kialakítani egy olyan együttest, amely képes felvenni a versenyt a riválisokkal. – Végig remek körülmények között dolgozhattunk, a játékosok nagy odaadással végezték a rájuk szabott feladatokat. Az első mérföldkövet a mátraházi edzőtábor jelentette, ahol állóképesség-fejlesztő gyakorlatok egész sora szerepelt a programban. Nagyon sok munkát elvégeztünk, az ott eltöltött napok kellő alapot szolgáltattak a folytatáshoz. Egerbe visszatérve technikai, taktikai alapozásba kezdtünk, majd jöttek sorra az edzőmeccsek. Sebességben és fizikálisan is tetten érhető a különbség az első és a másodosztály között, ezeknek megfelelni az egyik legnagyobb kihívás. Általános tapasztalat, hogy mérkőzésen belül is hullámzó még a teljesítményünk. Ahhoz, hogy sikeresek legyünk az első perctől az utolsóig koncentrálni kell.

Az ellenfelek kapcsán a szakember elmondta: több, közel azonos erősségű csapat is szerepel a mezőnyben, ami kiegyenlített küzdelmet vetít előre.

– Általános vélekedés, hogy a Szeged, Tatabánya, Csurgó, Balatonfüred négyes tartozhat majd a közvetlen élmezőnyben, mögöttük a Gyöngyös és az Orosháza vetélkedhet az 5–6. helyért. A többi csapat ádáz harcot vívhat a bennmaradásért, nehéz lenne megjósolni, hogy végül melyik együttes kerül ki győztesen ebből a kis külön versenyből. Döntő lehet, hogy mely csapat bírja jobban idegekkel, fizikálisan, hogy alakul a forma, kit mennyire sújtanak sérülések. A hazai mérkőzéseknek komoly jelentősége lehet, ezeken fontos, hogy minél eredményesebbek legyünk.

A nyitányon Orosházán vendégeskedik az Eger SBS, ahol Rosta István szerint minden csapatnak nehéz dolga lesz.

– Nekünk is az első meccs és nekik is, ez mindig tartogat magában némi bizonytalanságot. A hazai pálya komoly előnyt jelent a békésieknek, minden esetben komoly bíztatást kapnak a lelátóról. Minőségi kézilabdázókkal erősödtek a nyáron, biztos, hogy idén is meghatározó szereplő lesznek a középmezőnynek. Nem mehetünk el szó nélkül Buday Dániel mellett, aki nemcsak az Orosháza, de az egész magyar kézilabda társadalom emblematikus figurája. Az együttes motorja, óriási segítség a társaknak. Hogy készülünk-e külön Buday Danira? Nem. Az OFKSE csapata lesz az ellenfelünk, velük szemben igyekszünk eredményesek lenni.

A 2015/2016-os keret.

Kapusok: Kovács János, Adrian Tudor Radulescu (román, Strindheim Handball Elites – Norvégia), Repóth Dániel.

Jobbszélsők: Vancsics János, Lezák Áron.

Jobbátlövők: Padla József, Bajorhegyi Ádám (HC Elbflorenz – Németország).

Irányítók: Halász Máté, Takács Bence (Ceglédi KKSE), Kiss Gergő.

Beállók: Kocsis Csaba, Vasko Dimitrovszki (macedón – HC Pelister 08 Bitola, Macedónia).

Balátlövők: Szabó Péter, Dobó Zsolt.

Balszélsők: Iváncsik Ádám (B. Braun Gyöngyös), Szűcs Balázs.

Menyhárt Máté, Zelei Botond és Szilágyi Dávid szintén az NB I-es kerettel készül, de rájuk az NB II-ben induló U23-as csapatban hárul nagyobb feladat.

Vezetőedző: Rosta István

Az alapszakasz menetrendje

2015. augusztus 29., szombat, 18.00: Orosházi FKSE-LINAMAR–Eger SBS

2015. szeptember 2., szerda, 18.00: Eger SBS–Balatonfüredi KSE

2015. szeptember 5., szombat, 18.00: Grundfos Tatabánya KC–Eger SBS

2015. szeptember 9., szerda, 18.00: Eger SBS–Csurgói KK

2015. szeptember 12., szombat, 18.00: MOL-Pick Szeged–Eger SBS

2015. szeptember 19., szombat, 18.00: B. Braun Gyöngyös–Eger SBS

2015. szeptember 25., péntek, 18.00: PLER-Budapest–Eger SBS

2015. október 4., vasárnap, 17.00: Eger SBS–Mezőkövesdi KC

2015. október 17., szombat, 17.00: Sport36-Komló–Eger SBS

2015. október 25., vasárnap, 17.00: Eger SBS–Váci KSE

2015. október 28., szerda, 18.00: Balmazújvárosi KK–Eger SBS

2015. október 31., szombat, 17.00: Eger SBS–Ceglédi KKSE

2015. november 11., szerda, 18.00: Eger SBS–Grundfos Tatabánya KC

2015. november 15., vasárnap, 17.00: Eger SBS–Orosházi FKSE-LINAMAR

2015. november 20., péntek, 18.00: Balatonfüredi KSE–Eger SBS

2015. december 5., szombat, 18.00: Csurgói KK–Eger SBS

2015. december 9., szerda, 18.00: Eger SBS–MOL-Pick Szeged

2015. december 13., vasárnap, 17.00: Eger SBS–B. Braun Gyöngyös

2016. február 7., vasárnap, 17.00: Eger SBS–PLER-Budapest

2016. február 13., szombat, 18.00: Mezőkövesdi KC–Eger SBS

2016. február 28., vasárnap, 17.00: Eger SBS–Sport36-Komló

2016. március 3., csütörtök, 18.00: Váci KSE–Eger SBS

2016. március 9., szerda, 18.00: Eger SBS–Balmazújvárosi KK

2016. március 12., szombat, 18.00: Ceglédi KKSE–Eger SBS

A hazai mérkőzések helyszíne: Kemény Ferenc Sportcsarnok, Eger, Stadion út 8.

Jegyárak

Felnőtt: 1000 Ft

Diák: 500 Ft

Az alapszakaszra érvényes bérlet: 8000 Ft

A bajnokság lebonyolítása

A férfi NB I-ben tizennégy csapat szerepel majd a 2015/2016-os bajnoki évben. A főként dél-európai csapatokat tömörítő SEHA-ligában is érdekelt bajnoki címvédő MKB-MVM Veszprém, ezúttal is csak a rájátszásban kapcsolódik majd be a küzdelmekbe. Az elmúlt idényt követően a férfi NB I-től egyetlen csapatnak sem kellett búcsúzni, a legutóbbi pontvadászat valamennyi résztvevője ősztől is az élvonalban folytathatja. Hozzájuk csatlakozott a másodosztály Keleti csoportjának bajnoka, az Eger SBS, valamint a Nyugati csoport aranyérmese, a Váci KSE. Az alapszakaszban a 13 csapat mindegyike 24 mérkőzést játszik. A végén az 1–5. helyezettek a Veszprémmel kiegészülve 10 fordulós, ligarendszerű rájátszásban döntik el a bajnoki helyezéseket. A rájátszás utolsó kettő, 9. és 10. fordulójában játszik egymással az alapszakaszgyőztes és a Veszprém. A bajnokság elején sorsolással dől el, hogy az alapszakasz 1. helyezettje és a Veszprém közül melyik együttes a pályaválasztó a rájátszás 9., illetve 10. fordulójában. Az alapszakasz 6–13. helyezettjei a bajnokság 7–14. helyéért a rájátszásban nyolcas csoportban, pályaválasztói joggal, körmérkőzéses rendszerben szerepelnek, bónuszpontokkal indulva. Az alapszakasz 6. helyezettje 11., a 7. 10, a 8. helyezett 8, a 9. 7, a 10. 5, a 11. 4, a 12. helyezett 2, a 13. pedig 1 bónuszponttal kezdheti a küzdelmeket.

 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL