Lépjen kapcsolatba velünk

Már újra edz Hosnyánszky Norbert

Hosi

Már újra edz Hosnyánszky Norbert

Ez a cikk több, mint 11 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Komoly izgalmakkal telt a múlt hét szerda. Egyrészt a ZF-Eger férfi csapata ezen a napon kezdte el az új szezont, másfelől pedig kaptunk egy igencsak rossz hírt. Hosnyánszky Norbert autóbalesetet szenvedettEger és Ostoros között. Habár az események után rögtön kedvező visszajelzések érkeztek a játékos állapotáról, de a világ olyan szörnyű és annyi borzalmas dologról hallani, hogy az ember egyből rosszra gondolt.

Azóta mindenki tudja, szerencsére az egriek ötöse a legnagyobb rendben van, vagyis szerencsés végkimenetele lett az ügynek.

Ettől függetlenül az egrivizilabda.hu megkereste Peking olimpiai bajnokát hogy feltegye a kérdést: hogy vagy Hosi?

– Köszönöm szépen, jól érzem magam – érkezett rögvest a megnyugtató válasz. – Igazából már csak a varratszedésre várok, ami pénteken meg is történik. Akkor kiszedik azokat az arcomból és a fülemből, de én már ma délután megyek edzeni. Arra persze figyelnem kell, hogy a fejemet még ne nagyon érje a víz, de már mindenképp mozogni akarok.

Most, hogy már mindenki tudja, nem történt komoly baj, természetesen arra is rákérdeztünk Hosnyánszkynál, mi történt azon a szerdai napon. – Egészen pontosan úgy történt, hogy jött velem szembe egy biciklis, a mögötte lévő autó pedig nem akarta kielőzni – mesélte el a történetet az egri pólós.

A cikk az egrivizilabda.hu portálon folytatódik, klikkeljen ide!

Forrás: egrivizilabda.hu/EH

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL