Lépjen kapcsolatba velünk

Váratlanul elhunyt Robin Williams

Rwdead

Váratlanul elhunyt Robin Williams

Ez a cikk több, mint 11 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Hatvanhárom évesen elhunyt Robin Williams, amerikai komikus. A színészt otthonában találták holtan, feltehetően öngyilkos lett.

A halottkémi hivatal Robin Williams halálát feltehetően öngyilkosságból eredő fulladás okozta, további vizsgálatokat rendeltek el az ügyben. A 63 éves színész az utóbbi időben kemény alkoholproblémákkal küzdött, egy hónapja Minnesotában vett részt elvonókúrán.

Williams első szerepe Egy úr az űrből volt, 1978-tól egészen 1982-igvolt műsoron. Moziban először a Popeye című filmben debütált 1980-ban, 1982-ben, a Garp szerint a világban mutatkozott be Glenn Close oldalán. Karrierjének egyik mérföldköve a Jó reggelt, Vietnam!, ekkor kapta meg első Oscar-jelölését is.

A 80-as évek végén és a 90-es évek elején olyan sikeres filmekben szerepelt, a Holt költők társasága, az Ébredések Robert De Niro oldalán vagy a Halászkirály legendája. 1993-ban mutatták be a Mrs. Doubtfire – Apa csak egy van című filmet, ez Williams egyik legemlékezetesebb alakítása. Bár az Oscart az 1997-es Good Will Huntingban nyújtott   mellékszerepért vehette át.

Legutóbb a CBS csatorna „The Crazy Ones” című sorozatában volt látható, ez azonban mindössze egyetlen évadot ért meg.

forrás: mno.hu

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Egyéb kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL