Lépjen kapcsolatba velünk

Ennyit tejelnek a legnagyobb adózók

Adozok

Ennyit tejelnek a legnagyobb adózók

Ez a cikk több, mint 10 éve és 9 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Eger szent teheneit, azaz a várost eltartó, legtöbbet adózó cégeit köszöntötték hétfő este a városházán. Elmondjuk, mennyit adóztak, és kik kaptak Pro Agria díjat.

Fotó: Nemes Róbert

Fotó: Nemes Róbert

Tavaly – minden idők legnagyobb – mintegy 4 milliárd 373 millió forint adóbevételét gyűjtötte be a város, ennek 87 százalékát a Eger legnagyobb cégei hozták – jelentette ki Habis László polgármester köszöntőjében.

Kifejtette: az iparűzési adó hozta a legtöbb bevételt, ennek 70 százalék volt az aránya, míg a vagyoni típusú befizetett adó 23 százalékot, az idegenforgalmi adóbevétel pedig 4 százalékot tett ki. Az adóbevételek 2014-hez képest 10 százalékkal növekedtek, a helyi iparűzési adó 250 millióval, az idegenforgalmi  adó 18 millió forinttal volt több, mint 2014-ben – tette hozzá.

Habis László szerint az adóbevételek jelentős növekedése annak köszönhető, hogy évek óta nem emelte  a helyi adókat az önkormányzat és újakat sem vezetett be, mint például a települési adó.

A Pro Agria díjat idén a Tengelyközmű Kft. és az Ertamil Kft.kapta, mert a város gazdasági életét fellendítő, kiemelkedő gazdasági teljesítményt nyújtottak és borral köszöntötték a Bosch-t és az Aventics-et is.

 

 

 

 

 

 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL