Az Eger Hírek úgy értesült, hogy Hajdu János a napokban városunkba jön.
Látogatásának céljáról, egyelőre nincs infónk, de ahhoz valószínűleg túl elfoglalt és „fontos ember”, hogy egy kedélyes városnéző piknikre érkezzen a Terrorelhárítási Központ első embere. Korábban több helyi politikusunk és maga Hajdu János is kijelentette, hogy jelenleg csak közvetett, egész Európát érintő terrorfenyegetettségnek van kitéve Magyarország, úgyhogy talán csak egy rutin-egyeztetésről van szó. Ha többet megtudunk, szólunk.
Ezt kell tudni Hajdu Jánosról:
A dandártábornok korábban Orbán Viktor főtestőre és a Fidesz biztonsági igazgatója volt. 2010. június 21-én nevezték ki a miniszterelnök és a köztársasági elnök védelmét is ellátó Terrorelhárítási Központ létrehozásával kapcsolatos feladatok miniszteri biztosának. Főigazgatói megbízását, valamint a TEK alapító okiratát pedig a 2010. szeptember 1-jei alakuló állománygyűlésen kapta meg.
Kommandósként tizennégy év alatt közel ezer éles akcióban vett részt, társaival összesen kétezer bűnözőt fogott el.
És íme egy korábbi nyilatkozata a terrorfenyegetettségről:
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














