Lépjen kapcsolatba velünk

Rosta István búcsúzik az Eger SBS-től

Rosta istvan edzo sbs eger

Rosta István búcsúzik az Eger SBS-től

Ez a cikk több, mint 10 éve és 8 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Másfél év után ért véget az edzői megbízatása a felnőttcsapatnál – írja a heol.hu.

Távozását azzal indokolta a 44 éves szakember az egri hírportálnak, hogy bár az év első három mérkőzésére hat pontot tervezett, a kövesdi vereség miatt már nem tudta tartani vállalását.

Ezek után döntöttem úgy, hogy nem folytatom a munkám, felajánlottam a lemondásom, amit a klubvezetés elfogadott – fogalmazott Rosta István.

A szakember azt is elmondta: örömmel dolgozott Egerben, az NB I/B-s bajnoki cím, az első élvonalbeli győzelem örök emlék marad számára. Talán, ha ősszel kicsit több pontot szerzünk, most más a helyzet – tette hozzá.

Rosta István sok sikert kívánt az egrieknek és biztos benne, hogy a gárda, amely pályafutása eddig csúcsa, kiharcolja a hőn áhított bennmaradást.

Az Eger Hírek sok sikert kíván a kiváló szakembernek!

Fotó: Nemes Róbert

Fotó: Nemes Róbert

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL