Tudjuk, lerágott csont, de az Eger Hírek még nem foglalkozott behatóbban az egri parkolóházzal. Meg fogsz lepődni, de nekünk nem az a legnagyobb hascsikarásunk „vele”, hogy „elhúzódás volt” az átadásánál, meg hogy pont odaépült, na és hogy szűk és könnyen „karistol”, meg drága a parkolás.
Persze több mint húszéves aktív, balesetmentes és „pesties” vezetői tapasztalattal a hátam mögött azért őszintén bevallom, még mindig beremeg a gyomrom, amikor az egri parkolóházhoz közelítek (utoljára kissrác koromban éreztem ilyen drukkot, amikor úszóversenyzőként a Bárány uszodához értem).
Engem amúgy kicsit sem érdekel, hogy mielőtt befordulok a parkolóház utcájába, csúcsidőben is szinte kettő, de inkább háromjegyű szám jelzi az építményen a szabad parkolóhelyek számát. Bánkódjon emiatt a városkassza.
Az sem zavar, hogy az építmény fura színű és túlságosan „kockafejű”, fantáziátlan, szocreál. Sima parkolóház oszt jónapot, mivel nem nemzeti emlékhely, tőlem aztán lehet minimalista, letisztult.
Már ahhoz is hozzászoktam, hogy a szűk fordulókat nem tudom satufékkel, driftelve bevenni (ki tudja a rallis Ken Blocknak talán itt is menne), simán elkolbászolok „kici-gáz”, „kici-kuplung” kombóval sűrű tükörnézegetéssel, korrigálással nehogy lezúzzam, lekaristoljam a falat, na meg az autómat. A képeink tanúsága szerint ez amúgy gyakori esetnek tűnik, de az egriek meg se szólaljanak, mert egy ismerősöm szerint a miskolciak még ennél is „kedvezőtlenebb adottságú” parkolóházzal büszkélkedhetnek.
Már azon sem bosszankodom, hogy a fordulókban még a jelzőtáblák is kilógnak picit az „útra” (ha jól tudom egyszer már feljebb szerelték) és játszi könnyedséggel veszem tudomásul azt is, hogy bár kialakult némi rutinom, mégis előfordul, hogy lecsúszok a kanyarban az ideális ívről (van itt egy egyáltalán ilyen?) és hátra kell tolatnom. Ez különösen akkor bosszantó, amikor nem én bénázok, hanem az előttem lévő autós. Naná, hogy ledudálom a béna állatját az útról, aztán a következő fordulóban én kérek elnézést, amikor elrontom.
A szűk parkolóhelyeket pedig szóra sem méltatnám, és az sem érdekel, hogy csak a földszinten van két azaz 2 egész darab parkolóautomata. Ez legfeljebb a „rutintalan” turistáknak okozhat gondot, akiknek mondjuk a második emeletről kell visszabumlizniuk lifttel. Merthogy az is van, csak miatta csúszott az átadás, állítólag.
Szóval mindezek nem érdekelnek, nekem csupán egy hasfájásom van. A parkolóház egyetlen kijáratánál csak jobbra a Dobó tér felé lehet fordulni, aki északra, pölö Felsővárosba akar menni, meg kell kerülnie az egész kórházi komplexumot, a dél felé igyekvőknek pedig a várdombot is meg kell látogatnia. Minden alkalommal csak értetlenül pislogok a kötelező haladási irányt jelző táblára, hogy akkor-ezt-így-most-miért-hogy?
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!























