Az elsők között tesztelhettük le a SURF ‘N’ FRIES kínálatát, amely pénteken debütált az Agria Parkban. Elöljáróban annyit, hogy nem mindennapi ízorgiában volt részünk.
Ebédidőben érkeztünk, azzal a reménnyel, hogy valami igazán finommal tömhetjük meg a bendőnket. Választásunk egy Mediterrán Csirke Szendvicsre, egy Mediterrán Marhahúsos Szendvicsre, és sült borgonyára esett.
Míg vártunk a kasszánál, óhatatlanul elcsábultunk egy Tiramisu és egy Túrótorta iránt is. Közölték velünk, hogy minket ér az a megtiszteltetés, hogy elsőként kóstolhatjuk meg a desszerteket, amiről mindenképpen szeretnének visszajelzést kapni az elfogyasztásuk után. Mintha ráéreztek volna, hogy „kritikus szemmel” fogjuk elfogyasztani kínálatukat.
Igazán pikáns Mediterrán Csirke Szendvics
A praktikus papírdobozkában egy jól megrakott, ízletes szendvics fogadott, ami fantasztikus ízvilággal kápráztatott el. Emellett a majonézes szósz, mediterrán fűszerezéssel csak hab volt a tortán, akarom mondani szendvicsen, ami mellett tökéletes párosításnak bizonyult a különleges ízesítésű hasábburgonya. Az ügyetlenségemből fakadóan, egyetlen gondom az volt, hogy folyton szétesett az egész, még jó, hogy ott volt a kis dobozka.
Mert a sós után jól esik egy kis édes, jöhetett a Tiramisu. Az apró tálkában csábító ínyencség lapult, ami levezetésképpen a kiadós szendvics után, pont megfelelő mennyiségű volt. Ha előtte nem laktam volna jól, akkor még többet szerettem volna a könnyed édességből.
Írta: Szabó Katalin
Mediterrán marhahúsos szendvics – a tömör gyönyör
Laktató, tápláló és mindenekelőtt finom. Ennyivel le is zárhatnám, de nem teszem. A szendvicsemet mindenféle földi jóval pakolták meg. Marhahús imádóként nem kellett csalódnom: finom, szaftos, puha, és ami különösen fontos, marhaízű volt. Ropogós saláta, mediterrán szósz, zöldségek, egy szép szelet sajt, és a már magasztalt marhaszelet ropogós „burkolatban”– ez alkotta az ebédemet. A mellé nassolt hasábburgonya pedig igazán különleges volt.
Az egészet megfejeltem egy szelet túrótortával, ami egy kis krémes csoda volt a morzsás-ropogós alapban. Külön piros pontot kap a hely, mivel a páciens maga választhatja ki, melyik szelet sütire csapna le szívesen. Összességében elmondhatom, hogy egy majdnem végig koplalt nap után is jól lehet lakni náluk!
Írta: Veres Alexandra
Tehát ha teheted, egyszer mindenképpen próbáld ki amikor az Agria Parkban jársz, már csak az újdonság ereje miatt is. Nekünk nagyon bejött. Jó étvágyat hozzá!
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!
![Teszt]](https://egerhirek.hu/wp-content/uploads/2016/02/IMG_20160226_1308141.jpg)

![teszt]](http://www.egerhirek.hu/wp-content/uploads/2016/02/IMG_20160226_1308141.jpg)















