Kérem szépen, Eger a természeti csodák lelőhelye… pár kilométerre forrás töröget fel a földből, amott a patakban meg kacsák bizonyítják, hogy létezik igaz szerelem. Most meg potyog az áldás, egyenesen a fejünkre.
Porszívókat elő, esik az eső. Már-már kihevertem, hogy kihagytam az Oscar-gálát, még mindig nem jutottam el a Deadpool-ra, és épp túltenni készültem magam az egyszerű tényen, hogy ma se fog sütni a nap. Jártam keltem a macskaköveken, bambultam a szürke eget, rimánkodva egy kis napért, hogy azért mégis, hátha… Aztán feltűnt, hogy valami szilárdabb az úgy potyog az égből – de mivel még csak egy kávét ittam, gondoltam képzelődöm. Nem kell hívni a kedves, fehérkabátos bácsikat a fehér, rácsos kisfurgonnal, meg nyugtatós fecskendővel – csak kaptunk némi internacionális homokot: expressz küldemény Afrikából.
Mivel szörföl az ember gyereke egy kicsikét, mielőtt beveszi magát a konyhába a mosatlannal – mert az úgy egészséges, ha pihenünk két feladat között-, kiokosodtam (de ki még egyszer nem mentem). Hát, nem hallucináltam, és ezúton is elnézést kérek a bácsikától, akit gondolatban meggyanúsítottam, hogy lehamuzott, vagy mit csinált a buszmegállóban. Az Időkép szerint afrikai homok potyog a nyakunkba, autónkra, szabadban elfogyasztott ebédünkre. Remélem a következő verzió az lesz, hogy a szél által Katmanduban felkapdosott békák fognak ütemesen kopogni az ereszen – lágy aláfestése lesz a paneléjszaka csoportos WC lehúzogatós, zubogó blues-ának.
Írta: Veres Alexandra
- Fotó: Nemes Róbert
- Fotó: Nemes Róbert
- Fotó: Nemes Róbert
- Fotó: Nemes Róbert
- Fotó: Nemes Róbert
- Fotó: Nemes Róbert
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!



















