Lépjen kapcsolatba velünk

Flúgos futam-Bolondok napján startol az Eger Rallye!

Régi rallye

Flúgos futam-Bolondok napján startol az Eger Rallye!

Ez a cikk több, mint 10 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Idén is megrendezik a híres-hírhedt Eger Rallye-t! Április 1-jén (igen, Bolondok napján) startol az ez évi futam, ami szám szerint a tizenegyedik.

régi rallye

Fotó: Nemes Róbert

Korábban már megpendítettük a hírt, de most végképp közelít az időpont. Felbömbölnek a gépcsodák, csillog a dukkó, vakít a szélvédő, sikítoznak a lányok… Igen, pénteken rajtolnak a lovak – mármint a kasztniba bújtatott lóerők! Szeszélyes április első 3 napja igen zajosnak és emlékezetesnek ígérkezik Eger városának, hiszen indul a „ralli”!

régi rallye

Fotó: Nemes Róbert

A tavalyi se volt kis misi, sajnos szerencsétlenség is történt, idén reméljük a legjobbakat!

Az adminisztratív és technikai átvétel után este fél hétkor egy hiperlátványosnak ígérkező rajtceremónia várható a Dobó téren. Ennek keretében az összes(!) versenyautó felvonulva parádézik majd egy „picit” a közönség előtt!

Hétvégén lebonyolítják a gyorsasági szakaszokat, egyébként az össztáv majd’ 150 kilométer. S mint mindig, amint „hepöning” van -tudom, sokan már ciccegnek, egy „ralli” alatt mi más lenne-, na szóval amint van valami, Nektek szólunk először!

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL