2016 – ot írunk a magyar labdarúgás 44 év után ismét az EB huszonnégyes döntőjére készül. Nagyon sok idő, futball évben és időszámításban talán még többnek is tűnik. Túl sok elpazarolt 90 perc. Túl sok kihagyott 90 perc. Túl sok fájó csalódás és nehezen érthető eseménysorozat. Az évek, évtizedek során kialakult a magyar futball betegségképzete: a „futballitis”. Mi is foglalkoztunk a labda körül forgó morbus hungaricusunkkal, vissza-visszatérő motívum és szinte kikerülhetetlen akadály…
A visszatérést mozgató hatóerő ismét megmutatta arcát, gondoljunk az úszósport körül örvénylő időt és teret átható közéleti botrányra. A jelen történése ismét rávilágított a régmúlt tovább élő és gyűrűző vezetői attitűdjére, annak diktatórikus éle ismét kiviláglott előttünk. Az EB szereplés hosszúra nyúló várakozása és a sport körül kibontakozó közéleti botrány közötti kapcsolat egy művészeti megközelítésben oldódott fel bennem.
A művészi látásmód keresi a folyamatok bonyolult összjátéka mélyén rejlő konfliktust, melyet megpróbál felszínre hozni, dramatizálni, és valahogy feloldani. Az elveszett szabadság, elvesző alternatíva kérdése mindig hordoz magában egy ilyen konfliktushelyzetet. Nekem most ezek tekintetében az ihlet forrását Stephen King könyve a 11.22.63 és az adaptációja alapján futó tv sorozat nyújtotta.
A történet alapötlete: a jelenből egy középiskolai irodalomtanár visszamegy a hatvanas évek elejére, hogy megakadályozza a Kennedy – gyilkosságot. A hős alapvető célja: a nemzeti trauma sikeres megelőzésével más, elképzelései szerint jobb irányba fordítsa az amerikai közgondolkodást és az ország jövőjét. Az ötlet egyik lehetséges aspektusa a közgondolkodás alakulásának természete fogott meg. Hogyan adódnak át egyik nemzedékről a másikra a hozzáállások, az alkalmazások és a képzetek. És mi lenne, ha a képzetek és alkalmazások átadásánál megtalálnánk az első hibás láncszemet, ott lehetnénk, és kijavíthatnánk azt, hogy azok idővel ne torzuljanak tovább láncról láncra…
Stephen King könyvéből sikeres sorozat fut Amerikában…
Ne felejtsük a Kennedy elleni merénylet és utótörténete, titokzatos, legendákkal átszőtt, hipotézisektől hemzsegő mitológiává terebélyesedett. Ugyanakkor, ez nem mehetett volna végbe, ha az amerikaiak többsége nem egy reményteli jövőkép elvesztését látta volna mindebben. Vajon számunkra nem ilyen rejtélyes, titokzatos, hipotézisekkel terhelt a magyar labdarúgás 44 éve, nem bánt minket reményteliségének kiüresedése és az elveszett idő…
Mi is eljátszhatnánk Stephen King gondolatával, mi lenne, ha visszaküldenénk egy „időutazót” mondjuk1972-be. Az elmúlt negyven év folyamata, eredménye és jellege miatt problémás lenne utazónk kiválasztása, ezért hívjuk szimplán „időutazónak”. A feltett kérdés: „időutazónk” meg tudná-e akadályozni még csírájába labdarúgásunk hanyatlását. ”Időutazónk”a bürokratikus beépüléshez segédanyagként magával vihetné a nomenklatúráról szóló irodalmat és a titkos levéltári anyagok feldolgozásait. Másik alternatívaként időutazónk ezek közé becsúsztathatna egy krónikát a magyar válogatott mérkőzéseiről, mondjuk Rejtő-Lukács-Szepesi: Felejthetetlen 90 percek című kötetét.
Az előbbi vonal követése túl szövevényes és súlyos, ám igazi kalandos kémjátszmát ígérne „időutazónk” számára, a kor, a környezet és az emberek gondolkodásának megismerésén keresztül… Ezt hagyjuk meg az írói ábrázolásnak, jobban ért hozzá. Mi mindennek a lecsapódását vegyük figyelembe az említett vezetői attitűd jellegét: a győzelem mindenek felett, a rövidtávú sikerek felmutatása, a klientúra – építés, a szakmai és emberi tényezők háttérbe szorítása. 44 év, és nem dőlhetünk hátra…
Börtönbe zárt kreativitás…a félrekezelt magyar futball betegség…
Az attitűd itt-ott módosul, de az esszenciája sokszor változatlan marad, kihat a vezetői kiválasztódásra. Ennek tükrében mit tehetne, a mi „időutazónk”? Ki kellene szolgálnia a fenti attitűd étvágyát és igényeit. El kellene érnie, hogy a magyar válogatott győzelmet győzelemre halmozzon. Ne csak elődöntőt játsszon az 1972 –es EB –n, hanem minimum döntőt, és ami talán ennél is fontosabb az 1974-es VB-re ki kell jutatni a válogatott. Meg kell előzni, hogy a Népstadionban 3:1-ről kiegyenlítsenek a svédek…
„Időutazónk” felkészülhetne, böngészhetné az összeállításokat és a meccskrónikákat, hol ki és mikor követett el hibákat. Érdekes viszont etikátlan lenne, meglátjuk miért. Nézzük például mit ír kiválasztott krónikánk a Felejthetetlen 90 perc a magyar – szovjet 0:1 –es elődöntő kapcsán:
„Ezután valósággal kapujához szegezte a magyar együttes a szovjet válogatottat, amikor a befejezés előtt néhány perccel újabb 11-es tragédia következett be, amely talán már nem is szomorú, hanem inkább nevetséges. Glöckner bíró jóindulatú 11-est ítélt, amelyet Zámbó – aki könnyelműen futott a labdának – gyengén lőtt, s a hosszú Rudakov kapus vetődve hárított. Pedig Zámbó elsőként jelentkezett a taktikai megbeszélésen, ő rúgja a 11-est, ha ilyenre sor kerül.”
Esetleg kijavíthatná a mi időutazónk, rúgja más a büntetőt. De nézzük meg az 1971 októberiFranciaország- Magyarország 0:2 – es EB –selejtező mérkőzésről írtakat :
„A szünet előtt a mezőny legjobbja, a félelmetes Zámbó, parádés egyéni szóló után lőtt, s a labda a kapu bal sarkában kötött ki.”
Zámbó (labdán ülő) és Illovszky (melegítőben) edzés közben…
A kép mindjárt árnyaltabb, a szovjet meccsen a magyar csapat döntő fölényben volt Rudakov kivédte a szemünket, ahogy krónikánk írja a magyar csapat 14 –szer veszélyeztette az ellenfél kapuját a szó valós értelmében, míg az ellenfél csupán 2 – szer. Gyakorlatilag találtak egy gólt, a kapus meg kivédte a szemünket. Az UEFA honlapja, mint független forrás is úgy számol be a mérkőzésről, hogy a magyarok mindent felvonultattak a futballból, a szó nemes értelmében. Míg a szovjet csapat védekezésre rendezkedett be. Találhatunk az oldalon egy négy perces videót a meccs kezdetéről, mintegy relikviaként. Az ott látottak is megerősítik, hogy a magyar csapat technikailag ellenfele felett állt. Egy újabb árulkodó tény a szovjet kapus, Rudakov bekerült az EB álom tizenegyébe.
Érdemes felidézni a magyar csapat EB útját, már csak az „időutazónk” miatt is. Talán a mi szempontunkból szintén most időszerű, hiszen minket is vélhetően el fog kapni majd a jelen EB láza. Az1972 -es lebonyolítás a mai Final Four – szerű versenysorozatokkal állítható párhuzamba.
Az előtte lévő út: egy négyes csoportban oda – vissza alapon körmérkőzések, majd egy oda – visszavágós negyeddöntő, végül a négyes döntő. 1972-ben a két elődöntőt, a döntőt és a bronzmérkőzést Belgiumban rendezték. A csoportban Bulgáriát, Franciaországot, Norvégiát előztük meg, a negyeddöntőben Romániát vertük ki két döntetlent (1:1 a Népstadionban, 2:2 Bukarestben) követően a belgrádi 2:1-re megnyert újrajátszáson. Aztán jött az említett szovjetek elleni belgiumi elődöntő, majd a harmadik helyért a házigazdák elleni 2:1 –re elvesztett mérkőzés.
„Időutazónknak” a krónikát forgatva feltűnhet az „újabb 11-es tragédia következett be” rész, ennek kellene nyomába eredni. „Újabb” és „tragédia”, meg kell fognia döntő pillanatot időutazónknak! 1972. május 14. Bukarest EB döntő visszavágó: „Az I. félidőben már ekkor megmutatkozott az a magyar „labdarúgó betegség”, amely –hogy kicsit előreszaladjak az időben – a következő 12 hónapban is végigkísérte Illovszky csapatát.
Illovszky Rudolf edzést tart…
Hiába játszott kitűnően a magyar válogatott, s vezetett 2:1 –re, a félidő utolsó percében a döntő pillanatban Kocsis büntetőrúgását Raducanu kiütötte.” Időutazónk ízlelgeti 44 év tudatában a szavakatmagyar labdarúgó betegség… ez csupán apró megfázás, amit nagyon csúnyán félrekezeltek! Nézzük tovább 2:2 a bukaresti meccs vége. Három nap múlva újrajátszás Belgrádban, 2:1-re nyerünk, két fontos félmondat: „ Akárcsak Bukarestben, ezúttal is Kocsis lőtt szép gólt…” illetve a semleges jugoszláv világklasszis Dragan Dzsajics véleménye:
„csodálatosan szép góllal nyertek a magyarok – Szőke gólja- , nekem nagyon tetszett a játékuk .”
Szőke és a góllövő cipő…
Egy héttel később 1972. május 25. Stockholm VB –selejtező Svédország Magyarország O:O. A krónika bejegyzés utolsó mondata a mérkőzésről a következő. „A mérkőzés után a legelégedettebb Stastny, az osztrák szövetségi kapitány volt: „A magyarok végül is pontot vesztettek, s ez döntő lehet a végelszámolásnál…” Igaza lett, lecsúsztunk az 1974-es vb-ről. Időutazónk elgondolkodhat, ha Kocsis Lajos belövi a 11-est Bukarestben, akkor nincs újrajátszás Belgrádban és pihentebb állapotban plusz stressz nélkül Stockholmban akár nyerhettünk volna, kijutunk a VB –re. És ugyanez, ha Zámbó Sándorberúgja a bűntetőt az elődöntőben NSZK – Magyarország döntő, óriási hírveréssel és ki tudja…lehet, hogy a szovjet mumus után a német, a „berni átok” is a múlté lehetett volna.
Krónikánkból a szovjetek elleni elődöntőbeli vereség utolsó mondatát idézem:
„A magyar játékosok közül kevesen aludták végig a mérkőzést követő éjszakát, olyannyira, hogy amikor másnap az edzésen egy belga fotóriporter fényképet akart készíteni róluk, letett a tervéről. „Ezek a játékosok megöregedtek tegnap óta…”
Időutazónk újabb motivációra lel. Történelmi tudattal felvértezett „időutazónk” tudja, még csak ezek után jön a hetvenes évek sivár szakmai diktatúrájára. Tudja, mit kell megállítania. Vörösmarty Mihályelnyomásról írt szavai sejlenek fel benne: „A föld megőszült,/ Nem hajszálanként, mint a boldog ember,/ Egyszerre őszült az meg, mint az isten.” Majd megborzong: a futballistáinkról írtak sejtelmes előérzetet keltenek, a közeg nyomásáról árulkodhatnak.
Eszünkbe juthat az átpolitizált győzelmi kényszer és annak vezetői következményei 1974 után, amikor a magyar labdarúgás hirtelen megöregedett. (Korábbi írásunkban részletesebben olvashatnak róla: Nemzeti Sport vs. Centerhalf: A magyar labdarúgást kútba húzó kísértet újjáéledése ellen! Több mint vitairat!
„Időutazónk” a folyamatosság fenntartásáért utazik vissza 1972 –be. Ne felejtsük a magyar futballkultúra hordozói, a félelmetes technikájú Kocsis vagy Zámbó nélkül a tizenegyesig vagy a győzelem kapujáig sem jutott volna el a magyar labdarúgás. És ha esetleg sikerül is időutazónknak befolyásolni tizenegyes rúgóinkat, hogy merre rúgják a labdát, akkor is csak az egyik meghatározottságot képes csak biztosítania: sikert.
A siker pedig ugye nem állandó állapot, inkább esetleges, a sikerhez vezető szakmai megközelítés bír állandó tulajdonságokkal. Így a másik determináló faktort a kialakult egyszemélyes, diktatórikus vezetői morált és annak felszínre törését nehezen tudta volna „időutazónk” pusztán a siker elősegítésével kiküszöbölni.
Nehéz lett volna ”időutazónknak” felvenni versenyt a hatalom logikájával és az irányított kommunikációval, a sportcenzúra egyhangúságával. (A jelen közéleti úszó botrányának múltbeli vetülete villan be.) Ezek elhintették a magyar labdarúgás betegség képzetét és téves kezelési módszerét, a sztereotípiák fogékony fülekre találtak, a torzult kép pedig csak adódott tovább. „Időutazónk”a kalandos kémtörténet helyett a futballból indult ki.
Nem úgy mint a kor sport vezető klientúrája, ők nem a futball logikájából indultak ki, hanem más-más kiindulópontokat politikai, akaratit és fizikait kerestek. A leggyorsabb futballista, a gondolkodó futballista el is tűnt, a játék szabad értelmezése, a technikai képzettség, mint önbizalom teremtő erő a korlátok között fokozatosan legyengült.
„Időutazónk” mindezen játékszemlélet megvédése érdekében vállalta útját, nem is a játékra, hanem a tizenegyeseket kijavítására koncentrál, hiszen amikor a magyar labdarúgó játékba lendült igazi futball-játékos volt és kiváló megoldásokat és összjátékot mutatott be. Gondoljunk csak az említett gólokra. A tizenegyeseknél a játékos kicsit kilép a játékból, lélektani állapota kiéleződik Bene, Kocsis, Zámbókihagyott tizenegyesei előtt nem tudjuk milyen pillanatok játszódtak le az EB sorozatban.
Krónikánk szerint Bene az itthoni 4:0 –ás norvég meccsen hibázta el, úgyhogy már két gólt rúgott,Kocsis Bukarestben gólja után, ám hetvenezer román néző előtt hagyta ki, Zámbóét pedig úgy védte ki a kapus, hogy addig hiába nyomtak a szovjetek ellen, semmi sem sikerült…
Bene Ferenc nyilatkozik…
Az időt természetesen nem forgathatjuk vissza, nem rúghatjuk be a kihagyott büntetőket. Megvilágíthatjuk viszont azokat a pillanatokat, amikor a gondolati átadásba komoly hiba lépett fel és a fogalomalkotás félre, pályán kívülre csúszott. Ez segíthet a jövőépítésben. Időutazónk problémája a két szemlélet között rekedtség, a hídépítés nehézségeivel.
A „régi – nosztalgikus” szemlélő azt mondja, hogy a korábbi játékosoknak a mostani labdarúgók még a cipőjét sem vihetnék. A „jelentől – modernitástól” átitatott szemlélő az mondja, hogy ezt a futballt már nem ugyanazzal a cipővel és labdával játsszák. Az egyik befejezett mondat, a másik tagadó mondat. Egyik képzet sem kedvez labdarúgásunknak.
Időutazónk mondatai 44 év távlatából: a viszony lényege vált zavarossá, amely nem a futball belső törvényszerűségeiből indult ki, a cipőt és a cipőhasználat sokrétűségét, a játékbeli alkalmazását nem adták át nemzedékről nemzedékre.
A futballban rejlő természetes szabad logika és a felismert metodikák egyaránt sérültek. Eme a halmozódó tudás deficit árnyékában kel a magyar labdarúgónak versenyre kelnie nemzetközi porondon. Nevezzük ezt az időben elvesző játék folyamatának, melynek első lapjait időutazónk jegyezte le 1972 –es dátum kezdettel…
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!
Betöltés ...
