Ostromot indít a bárányhimlő ellen Eger. A város önkormányzata úgy határozott, hogy felveszi egészségügyi programjába a fertőző betegség elleni védőoltás támogatását, így az érintett családok sokkal olcsóbban juthatnak hozzá a védettséget adó vakcinához.
Hazánkban évente mintegy 40 ezerre tehető a bárányhimlővel kapcsolatos megbetegedések száma. A szakemberek szerint 10 éves korig a gyermekek többsége átesik ezen a vírusfertőzésen, viszont korosztálytól függetlenül bárkinél előfordulhat.
Védőoltással azonban megelőzhető, vagy sokkal enyhébb lefolyású lehet. Dr. Juhász Gabriella ezzel kapcsolatban elmondta – ha szövődménymentesen zajlik sem egy kellemes betegség, és eléggé elhúzódó lehet.
Egerben úgy gondolták, hogy minél több embernek meg kell adni a lehetőséget, arra, hogy kellően védett legyen, éppen ezért minden olyan gyermek esetében, aki 2014. augusztus elseje után Egerben született, és itt van a lakhelye is, az önkormányzat támogatást ad a vakcina megvásárlásához, amelynek beadása 16-18 hónapos korban ajánlott.
Martonné Adler Ildikó elmondta, hogy maga az oltás két részből áll, és 20.000 forintba kerül, ebből a szülőt 5000 forint terheli. Hozzátette: a feladat megoldásával, illetve az oltási program koordinálásával a házi gyermekorvosokat, illetve a védőnői alapítványunkat bíztuk meg, náluk kell jelezni az oltási szándékot, ahol korrekt felvilágosítást fognak kapni.
Az Önkormányzatnál bíznak benne, hogy minél több egri szülő él a mostani lehetőséggel – tudtuk meg a tv.eger.hu oldalról.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!
















