Az LMP elnök és frakcióvezető Schiffer Andrásnak a távozása talán azt mutatja, hogy mégsem lehet más a politika.
Az Országgyűlés egyik legaktívabb tagja augusztus 31-el mondott le a parlamenti mandátumáról. Hamarosan tehát kiderül, hogy milyen erős az egri LMP lobbija a központ irányába. Lesz-e elég erejük és támogatottságuk ahhoz, hogy egri kapja a megüresedett mandátumot.
Korábbi cikkünkben már elemeztük a helyi liberálisok helyzetét. Egerben két aspiráns jöhet szóba most, Csarnó Ákos
és Komlósi Csaba.
Csarnót Schiffer emberének tartják, emiatt pro és kontra is szólnak érvek az esélyeivel kapcsolatban. Komlósi inkább az LMP bal szárnyát erősíti, valószínű, hogy Schiffer távozásával ez a csapat erősödhet.
Így a tippünk szerint a nagy gigászok harcában (Csarnó-Komlósi) most Komlósi áll jobban, legalábbis a mandátum tekintetében.
Az EH eljuttatta az üggyel kapcsolatos kérdéseit a két politikusnak, várjuk a válaszaikat.
Update: Ha rajtuk múlik nem lesz új képviselője Egernek
Tudomásom szerint Komlósi Csaba egyik megüresedett, illetve üresedés előtt álló posztra sem jelentkezik. Én sem tervezem – jelentette ki Csarnó Ákos
Komlósi Csaba pedig a következőket mondta el: mindketten szerepeltünk az LMP országgyűlési listáján, tehát elvi akadálya nincs a dolognak. Ugyanakkor nincs szándékomban „harcba szállni” a mandátumért és tudomásom szerint Csarnó Ákosnak sem.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

















