Lépjen kapcsolatba velünk

Sikeres egri eredmények a 8. Hegyifutó Magyar OB – n

200 (1)

Sikeres egri eredmények a 8. Hegyifutó Magyar OB – n

Ez a cikk több, mint 10 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A napokban Kékestetőn rendezték a Magyar Atlétikai Szövetség Hegyifutó Biztottsága és a Futapest Klub közös rendezésében a 8. Hegyifutó Magyar OB futamot. A viadal egyben VB válogató, valamint a Multinavigator-kupasorozat következő állomása is volt.

Az időjárás nem fogadta kegyeibe az indulókat. Az őszre emlékeztető időjárás megtépázta a résztvevők létszámát, ám így is közel százan veselkedtek neki a 10,1 kilométeres távnak. Szép egri érdekeltségű eredmények születtek. Érdemes kiemelni közülük a legifjabbat Bacsa Kristófot, aki az U18-as korosztályban harmadik helyen végzett.

200 (1)

Teljesítményéről elismerően nyilatkozott edzője Dr. Nagy Árpád is. A szakember kiemelte, hogy egy év leforgása alatt ilyen nehéz OB versenyen nem szokás tizenegy percet javítani. A seniorok is kitettek magukért. Bajzát Tímea, Dr. Kiss Teodóra és Dr. Nagy Árpád egyaránt ezüstéremmel büszkélkedhetett kategóriájában.

Egri vonatkozású eredmények:
Bacsa Kristóf (Csömör Sport/Pegasus Trail NSC) U18 3.hely 1:12:38
Mezei András (Pegasus Trail NSC) Férfi-Senior-H6 7.hely 1:16:55
Bajzát Tímea (Egri Testedző Club) Női-Senior-H6 2.hely 1:33:27
Dr.Kiss Teodóra (Egri Testedző Club) Női-Senior-H7 2.hely 1:34:57
Dr.Nagy Árpád (Egri Testedző Club) Férfi-Senior-H12 2.hely 1:42:45

Forrás: agriasport.hu.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL