Péntek óta Egerben tartózkodnak az Esslingenből érkezett német Zöld Párt képviselői, akik az egri LMP meghívására látogattak városunkba. A delegáció tagjai bejárták a belvárost, és megkóstolták az egri borokat is.
Az LMP helyi szervezete látja vendégül a városban, Eger németországi testvérvárosának, Esslingennek a Zöld Párti képviselőit. Komlósi Csaba elmondta: szeretnénk a jövőben rendszeressé tenni a kapcsolattartást és a találkozókat is.
Carmen Tittel, a négytagú delegáció egyik tagja elárulta, hogy a borkóstolás, és a városnézés mellett azt tetszett neki a legjobban, hogy új terek jöttek létre Egerben. Ezeken a helyeken le tudnak ülni az emberek, találkozhatnak, és beszélgethetnek egymással. Emellett hozzá tette, hogy a várban a történelmi átélés, és a vár felújított részei fogták meg a leginkább.
Mint kiderült, a találkozó célja nem mást, mint nyitni a civil szervezetek felé, illetve fontosnak tartják azt is, hogy közelebb hozzák a két várost egymáshoz, hiszen az Európának most nagyobb összefogásra van szüksége, mint valaha. Kihangsúlyozták azt is, hogy a fiatalokban rejlik a jövő, az ő körükben és a civil társadalom körében kell létrejönnie az együttműködésnek.
Az első napokban a négy fős delegáció tagjai Felsőtárkányon, az Ökopolisz konferencián vettek részt, ahol érdeklődtek a magyar és egri viszonyok iránt, illetve előadást tartottak a környezettudatos szemléletmódról.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














