A szövetség közleményében megírták, hogy a kapott jelzés szerint két válogatott versenyző fejenként a produkált, ami nem minősül doppingvétségnek. Ennek ellenére a MACS-tól írásban kapott- és a dr. Tiszeker Ágnes által szóban is megerősített információk egyértelműsítik, hogy tiltott szer található a szervezetükben.
Az egyik sportoló mintája annyira alátámasztotta a tiltott szer használatának gyanúját, hogy a mintát Londonba küldték tovább, a WADA referencia laboratóriumába. A másik kajakos mintája is egyértelműen atipikus eredményt mutat, így a vizsgálatot végző laboratórium az ő esetében további mintavételeket és vizsgálatokat javasolt. A versenyzők ellen a MACS nem indított eljárást.
A MACS jelzése alapján az MKKSZ Elnöksége úgy döntött: precedenst teremt, és újabb szintre emeli a tiszta sportért vívott harcot.
Bár a két versenyző jogilag nem követett el doppingvétséget, de a szervezetükben szintetikus növekedési hormont találtak. Ennek következtében fegyelmi eljárás indul ellenük, és az elnökség döntése értelmében kikerülnek az olimpiai csapatból.
Határozat született arról is, hogy az elnökség az olimpiára utazó férfi kajakos versenyzők névsorát Csabai Edvin szakmai igazgató javaslata alapján kiegészíti Molnár Péter és Tótka Sándor versenyzőkkel.
Tavaly ez az egység 200 méteren nyerte meg a világbajnokságot, így akár még esélyesnek is tekinthetőek az olimpián. A hazai válogatón a Horváth Bence, Szomolányi Máté duótól kaptak ki, és bár a szövetség nem részletezi, hogy őket húzták-e ki a csapatból, de elég nagy rá az esély. Mivel a kajakosok versenyei az olimpia második hetén lesznek, ezért a versenyzők majd csak augusztus tizedikén indulnak Brazíliába.
Forrás: index.hu
Fotó forrás: MTI/Kovács Attila/ 24.hu
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















