Lépjen kapcsolatba velünk

Parkolási káosz miatt dühösek a Szvorényi utca boltosai

EU6I4722

Parkolási káosz miatt dühösek a Szvorényi utca boltosai

Ez a cikk több, mint 10 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Január óta fizetős a parkolás Egerben, a Szvorényi utcában. Emiatt a környékbeli üzletek tulajdonosai majdnem lehúzhatták a rolót, szinte senki sem állt meg a környéken autójával. És senki nem nyilatkozik az ügyben a nevét vállalva – bár nem fontos, de ez is érdekes.

A kálvária akkor kezdődött, amikor még 2015-ben arról döntött az egri közgyűlés, idén fizetőssé teszik az autók számára a megállást az érintett területen. Erről a környékbelieket senki sem kérdezte meg, és – tudomásunk szerint – hatástanulmány sem készült. Az üzlettulajdonosok aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy mentsék a menthetőt. Szerették volna elérni az első 15 perc ingyenessé tételét, majd Kovács Cs. Tamás önkormányzati képviselő javaslatára a közgyűlés végül is fél óra díjmentes parkolásról döntött, hogy kényelmesebben lehessen vásárolni.

EU6I4742-2

fél óráig díjmentes a parkolás

Már az is furcsa, hogy ugyan májusban döntöttek erről az ingyenes fél óráról, mégis augusztus elsejéig kellett várnunk a bevezetésére – mondja az egyik üzlettulajdonos. Bezzeg januárban egyetlen hét türelmi idő után olyan buzgalommal kezdtek büntetni, hogy csak na – teszi hozzá mérgesen. Volt olyan, aki beszaladt a kisboltba egy liter tejért, mire kijött, már 5000 forintba került az a tej, és nem volt könyörület, egy szempillantás alatt büntettek – folytatja. Az üzlet pultja mögött álló úr egyébként úgy véli: ha hét hónap volt arra, hogy elüldözzék a vásárlókat, legalább hét hónap kell majd ahhoz is, hogy visszatérjenek. Van olyan korábbi törzsvásárló, akit január óta egyáltalán nem láttunk a meggondolatlan döntés miatt – szögezte le.

EU6I4739-2

A parkolási rend augusztus elsején módosult

Arról is volt szó, hogy ismét teljesen ingyenes legyen a parkoló, de akkor meg a környéken dolgozók, a VPOP és a NAV alkalmazottai egész napra lefoglalják a helyeket, és ugyanúgy nem lehet megállni – mondja egy kisfiával sétáló apuka. Ezek a dolgozók most a Szarvas Gábor utcai házak közé állnak be, emiatt már annak fizetőssé tétele is felmerült, de a lakástulajdonosok természetesen tiltakoznak. Az ott lakó úr felhívja a figyelmet arra is: amikor januárban fizetős lett a Szvorényi utca, a közterület-felügyelők feltűnően többet jártak itt ellenőrizni, mint a többi parkolóban. Nyilván jól jött nekik a plusz bevétel, hiszen akkor az autósok még nem szokták meg, hogy fizetniük kell – gondolkodik hangosan.

EU6I4722-2

Csak az első fél óra ingyenes

Van olyan eladó is, aki szerint hétfő óta kevés idő telt még el, az emberek fizetés előtt állnak, talán sokan nem is tudnak arról, hogy fél órát újra ingyenesen állhatnak itt meg. Áruja rendezgetése közben ez a hölgy is hozzáteszi: sokakat úgy megbüntettek, hogy erre se jönnek soha többé.

Az egri parkolási rend tehát augusztus elsején módosult. A Szvorényi utcában az első fél óra úgy ingyenes, ha az autós óratárcsával rendelkezik, és azt szabályosan beállítva elhelyezi a szélvédő mögé. Fizetős lett az autóbusz állomással szembeni parkoló is, a Barkóczy utcában. Ott negyed órát lehet díjmentesen várakozni, ehhez ingyenes parkolójegy kérhető az automatából.

Az autósok, az egriek tisztában vannak azzal, hogy a közeli Agria Parkban egy óra parkolás ingyenes, a nagyobb üzletek pedig általában díjmentes parkolóval rendelkeznek. Hiába van tehát a Szvorényi utcában – mint egy bevásárlóközpontban – hentes, zöldséges, kisboltos, fodrász, kozmetikus is, ha az arra közlekedők inkább tovább hajtanak. Lehet, hogy ez az íróasztal mögül nem látszik, akkor néha ki kellene menni az utcára is – zárta gondolatait az egyik, ajtóban támaszkodó boltos.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL