Félidőben hagyta el szolgálati helyét, az Eger- Felsőtárkány kupameccs egyik biztonsági embere. Az ok valóban prózai, a Nyírségbe kellett időben elindulnia egy kaptárakkal teljesen megrakott Ifával.
Nem jelent különösebb biztonsági kockázatot Magyar Kupameccsekre járni. Nem is az efféle izgalomért mentünk, hanem egy egyszerű szombati szórakozásra vágytunk, ami még megfizethető áron is van a 250 forintos belépődíjért. Illetve lett volna 250 forint, ha a szervezők előző nap egyeztetnek arról, hogy egyáltalán szedjenek-e jegyet.
Gyors góllal indult az a meccs, ahol Montvai Tibor végül hármat vágott a felsőtárkányiaknak a Magyar Kupában. Az unatkozó biztonsági őr és az információért őgyelgő újságíró tulajdonképpen egy család, így hát e sorok írójától hamar megkérdezte a biztonsági ember, hogy a második félidőre felvenné-e az ő sárga mellényét, mert sürgősen méheket kell költöztetnie, és nem késhet el a megbeszélt időpontról.
A költözés igazából eddig is megszokott volt minden focimeccs szünetében, hiszen a csapatok is helyet cseréltek. Látszólag furcsa dolognak kellett történnie, hogy észrevegyük. Szarvas Róbert -a költöztető és biztonsági ember- elmondta, hogy aznap délelőtt már elköltöztetett két egri családot is, a méhek pedig azért mennek a Nyírségbe, mert ott fognak telelni. Az pedig, hogy a sárga mellény kin lesz a második félidőben, teljesen mindegy. Mint arról már korábban beszámoltunk, a meccset 3:0-ra az Eger nyerte. Szép volt fiúk!
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















