Lépjen kapcsolatba velünk

Ők kaptak kitüntetést augusztus 20-án

B1Q9759

Ők kaptak kitüntetést augusztus 20-án

Ez a cikk több, mint 10 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Elsőként tőlünk tudhatjátok meg, hogy idén augusztus 20-a alkalmából, kik azok az egri polgárok, akik városi kitüntetésben és elismerésben részesültek. 

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlésének díjazottjai: 

Macsinka János mesterszakács „Pro Agria” szakmai díjat kapott a vendéglátás és turizmus területén végzett kimagasló tevékenységéért. Macsinka János a Macok Bisztró és Borbár megalapítója, amely azóta Eger egyik legjobb étterme lett, a vendégek és turisták kedvenc célpontjává vált.  Az étterem a város első séfétterme, ugyanis egy séf a tulajdonos és az étterem működtetője.

EU6I9388-2

Dr. Németh István háziorvos „Pro Agria” szakmai díjat vehetett át az egészségügy területén végzett kimagasló tevékenységéért. Dr. Németh István háziorvosként gyógyító munkáját betegei nagy megelégedésére végzi. 1995-től pedig érseki felkérésre az Egri Főegyházmegye orvosa lett.

EU6I9392-2

Nyilas Gabriella, az Egri Szociális Szolgáltató Intézmény központi vezetője „Pro Agria” szakmai díjat kapott a szociális gondoskodás területén végzett munkájáért. Nyilas Gabriella a Családsegítő Intézetben, illetve az Egri Szociális Szolgáltató Intézményben dolgozik. Ő vezeti az Értelmi Fogyatékosok Nappali Ellátó Központját.

EU6I9406-2

Tuza Róbert irodavezető „Pro Agria” szakmai díjat vehetett át a közszolgálat területén végzett kiemelkedő munkájáért. Tuza Róbert a 2020-ig felhasználható uniós támogatásokból megvalósuló fejlesztéseknek egyik legfontosabb letéteményese, illetve a Területfejlesztési Operatív Program és a Modern Város Program kapcsán a fejlesztési területek és célok meghatározásában végez aktív munkát. A belváros mai arculata, a Városháza megújulása, az egri várban folyó rekonstrukciós munkák Tuza Róbert közreműködése nélkül nem lettek volna sikeresek.

EU6I9413-2

Gödri István ügyvezető igazgató „Dobó Kardja” kitüntetést kapott a városért végzett munkásságáért. Gödri István az Aventics néven működő egri gyár vezetője. Az autóipari megrendeléseken kívül egyéb termékeket is gyártanak, melyek sokfélesége és komplexitása szintén rendkívüli. Munkájuk sikerességét és színvonalát jól mutatja, hogy ügyfeleik között megtalálhatók a legjelentősebb járműgyártással foglalkozó cégek, mint például a Volvo, a Renault, a Trucks, a MAN, a Scania, a ZF, stb. A gyár 470 dolgozónak biztosít állandó megélhetést, biztos munkahelyet, mellyel sokat tesz a város foglalkoztatási helyzetének javításáért.

EU6I9429-2

Dr. Danku Viktória neurológus szakorvos „Hibay Károly Emlékgyűrű” kitüntetést vehetett át eddig végzett orvosi munkássága elismeréseként. Dr. Danku Viktória a Markhot Ferenc Kórház Neurológiai Osztályának szakorvosa. Gyógyító munkája mellett értékes tudományos kutató tevékenységet is folytat.

EU6I9445-2

Dr. Wernigg Róbert főorvos „Eger Kiváló Orvosa” kitüntetést kapott, akinek a fő szakterületei a szülészet-nőgyógyászat és az onkológia. Számos szakmai szervezetnek is tagja, mint például a Magyar Orvosi Kamara, Magyar Onkológusok Társasága és a Magyar Nőgyógyász Onkológusok Társasága. Jelenlegi beosztása: főorvos.

EU6I9450-2

Rónai Csaba címzetes rendőr őrnagy „Eger Kiváló Rendőre” kitüntetést vehetett át, aki  a kábítószer és pszichoaktív anyagok terjesztői és használói által elkövetett bűncselekmények megelőzésében és felderítésében is kiemelkedő munkát végez. Közterületi munkája során kiemelt figyelmet fordít a szabálysértések elkövetőire, valamint a lakosság szubjektív közbiztonság érzetét befolyásoló cselekmények megelőzésére. Közrendvédelmi tevékenysége folyamatosan kiemelkedő.

EU6I9461-2

Forgács János tűzoltó zászlós „Eger Kiváló Tűzoltója” kitüntetést kapott, akit kiemelkedő munkája elismeréseként zászlóssá léptették elő. Tűzoltói szolgálatát az elhivatottság, munkáját pedig megbízhatóság és precizitás jellemzi. Szakmai felkészültségét, rátermettségét több káresetnél is bizonyította.

Csintalan Andrásnak, a Dobó István Vármúzeum csoportvezetője „Kiváló Munkáért” kitüntetést kapott a kulturális élet területén végzett kiemelkedő munkásságáért. Csintalan András dekoratőr, kiállítás rendező, jelenleg a Kiállítás rendezői Csoport csoportvezetője. Munkáját, igényességét az alábbi néhány jelentősebb általa rendezett kiállítás is dicséri: A Gótikus palota történeti kiállítása, „Az egri vár története” címmel, amely Nívó díjat kapott 2004-ben, az 1996-os Képtár kiállítás, a Dobó-bástya 2005-ös nyitó kiállítása „A világ fegyverei-A fegyverek világa” címmel, a Ki játszik ilyet?-Játékkiállítás 2010-ben a Dobó-bástyában, illetve a megújult fegyver és régészeti kiállítás „Múlt-Kirakó” címmel.

EU6I9469-2

Eger Megyei Jogú Város Polgármestere, Kiss Katalint és Szaniszló Katalint a Gyermekjóléti és Bölcsődei Igazgatóság munkatársait „Polgármesteri elismerésben” részesítette.  Kis Katalin Immár 36 éve a Gyermekjóléti és Bölcsődei Igazgatóság megbecsült dolgozója. Áldozatos munkáját a kezdetektől mindvégig ugyanazzal a lelkiismeretességgel, a gyermekek felé irányuló szeretettel végzi. 1982-ben csecsemő és gyermekgondozó, három évtizeddel később pedig kisgyermekgondozó- nevelő képesítést szerzett.

EU6I9475-2

Szaniszló Katalin jelenleg családsegítőként dolgozik a Gyermekjóléti és Bölcsődei Igazgatóság kötelékében. Munkája a családsegítés mellett gyermekjóléti feladatokkal is kibővült.

EU6I9478-2

 

 

 

 

 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL