A Kisasszony temetőben jártunk, ahol újabb rongálások történtek. Szabó Ágnes szüleinek sírját gyalázták meg a múlt hét vasárnap, de nem ez az egyetlen döbbenetes eset a temetőben.
Szabó Ágnes szülei a Kisasszony temetőben nyugszanak, az egyik szélső sorban. Ágnes rendszeresen kijár gondozni a sírt, így azonnal feltűnt neki, hogy megrongálták szülei nyughelyét. Augusztus 14-én, délben kijöttünk a Kisasszony temetőbe a szüleim sírjához, és láttam, hogy a keresztet kifeszítették, rádobták a sírra – mesélte dühösen.
Ágnes elmondta, hogy sajnos nem tudott semmit tenni, a temető gondnokot nem találta, de végül a piacon sikerült vele beszélnie. Azt mondta megnézi a sírt, de sajnos semmi nem történt – mondta csalódottan az asszony, aki tehetetlenségében egy kővel támasztotta ki a keresztet. A temető gondnokát is megkérdeztük, de nem volt hajlandó nyilatkozni az ügyről.
Mint megtudtuk, a temetőben a szemét elszállítása is sok gondot okoz, és Ágnes a sok hulladék között már hígítóval teli flakont is talált. Télen a nővéremék sírjáról, a síremlékről feszítették le a vázát, az urnatemetőben pedig ugyanígy a keresztet rongálták meg – emlékszik vissza. Ágnes elárulta nekünk, olyan is fordult már elő, hogy egy idős nénit nappal hárman, három oldalról támadtak, az volt a szerencse, hogy jöttek a rendőrök.
Hallottam, hogy a temető hátsó részén szivárognak be az emberkék, valamilyen kis kerítésen, akiket utána úgy zavarnak ki. Később pedig meg is mutatta a helyet nekünk, ahol valószínűséggel könnyű bejutni a garázdálkodónak a temető területére.
A Kisasszony temetőben készült videót pedig itt láthatjátok:
Fotó: Nemes Róbert
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!
















