Vagy magunk döntünk, vagy hagyjuk, hogy Brüsszel mondja meg kikkel kell együtt élnünk, fejtette ki hétfő délután a Polgárok Házában a Fidesz egri alelnöke. Herman István felhívta a figyelmet, hogy már csak 41 nap van hátra a népszavazásig.
Mi már ismerjük a történelemből, milyen az, amikor helyettünk döntenek különböző nagyhatalmak, úgyhogy nem kérünk ebből – fogalmazott Herman István. Mi nem egy Európai „Egybesült” Államokhoz csatlakoztunk 2003-ban, hanem egy azonos kultúrkörbe tartozó csoporthoz, ahol tiszteletben tartják mások véleményét és mások döntéseit – tette hozzá. Az egriektől is azt kérem tehát, hogy menjenek el a népszavazásra, vegyenek részt rajta, és utasítsák el a brüsszeli kötelező kvótát – kérte az alelnök. A kvótarendszer nem kidolgozott, senki nem tudja, hogy ez hogyan fog működni – hívta fel a figyelmet a politikus, aki hangsúlyozta: Magyarország egy befogadó ország, jelenleg is 13 nemzetiség él a határainkon belül, tehát mi együtt tudunk élni másokkal, ennek ellenkezőjéről nincs szó.
Magyarország minden településén ugyanolyan fontos, hogy mi döntsünk, ne akarják befolyásolni az életünket, ne akarjanak demokráciából kioktatni mások – taglalta az alelnök. Lehet, hogy nagyobb gyakorlatunk van mint nekik, mert mi tudjuk azt is, hogy milyen diktatúrában élni – tette hozzá. A demokrácia egyik legszebb pillére a népszavazás, nem szabad apró-cseprő ügyekre elhasználni, „trollkodni” vele, de élni kell a módszerrel, ha fontos kérdésről van szó, az október 2-ai népszavazás pedig ilyen – zárta gondolatait Herman István.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














