Lépjen kapcsolatba velünk

A pszichológus figyelmeztet: A szülő csak árt a gyereknek, ha az iskolával fenyegeti! – videó

Back to school

A pszichológus figyelmeztet: A szülő csak árt a gyereknek, ha az iskolával fenyegeti! – videó

Ez a cikk több, mint 10 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Általános problémának mondható, hogy augusztus utolsó heteiben a diákok nagy többsége már félelmekkel telve alszik el esténként. Az új dolgoktól való szorongás sok emberben él, a gyerekekben pedig fokozottan, így a szülők vállát is hatalmas a felelősség nyomja, milyen lelki állapotban kezdi meg csemetéjük az új tanévet. 

Nézzétek meg Dr. Hídvégi Márta pszichológussal készített interjúnkat is, amelyben elárulja hogyan ronthatja el a szülő a gyereket!

Dr. Hídvégi Márta pszichológus

Dr. Hídvégi Márta pszichológus

A gyerekek hozzáállását az új tanévhez számos dolog befolyásolja. Például az is, hogy a mögötte álló nyár mennyi élménnyel gazdagította, szerzett-e új barátokat és kellő figyelmet kaptak-e szüleiktől. Azok a gyerekek, akiknek nagyon gazdag nyaruk volt és a szüleik is eleget foglalkoztak velük, tehát volt egy fajta életritmus a nyár alatt is az életükben, nos számukra könnyebb újból beülni az iskola padba és belerázódni az iskolai életbe. Azok a gyerekek azonban, akik szinte korlátlan szabadságot kaptak – a rohanó élet és a pénzszűke miatt még nyaralni sem tudtak – sokkal nehezebben élik meg a változást, azaz az iskolakezdést. Újra jönnek a szabályok és az elvárások az életében és félelem fogja el őket.

– A legrosszabb ha a szülök ijesztgetik a gyerekeket. „Na, majd meglátod, mi lesz az iskolában, na, majd az iskolában megnevelnek!” Az ilyen megszólalásokkal nem szabad a gyerekünket riogatni! Pszichológusként és anyaként is azt mondom, hogy ez tilos! Az iskola nem egy mumus, amitől félni kell! Az iskolát úgy kellene felfognia az egész családnak, hogy ez kellemes és a gyermek életét segítő állomás. Ott találja a barátait, az elfoglaltságokat és a tudást – mondta dr. Hídvégi Márta egri pszichológus.

A szülőknek ezeket a félelmeket nem erősíteni, hanem megszüntetni kellene – tette hozzá, majd további tanácsokkal látott el minket, amelyekkel megkönnyíthetjük az iskolakezdést gyermekeink számára.

– Ha fenyegetem félni fog, szorongani fog vagy azt hiszi az iskola egy rémes dolog. A bevásárlásnál nem szabad sóhajtozni, hogy milyen sokba kerültek az írószerek, hanem örülni kellene velük az új felszerelésnek. Sokat segít ha az új tankönyveket átlapozzuk velük és együtt felfedezzük milyen érdekes. A szülőknek az a feladatuk, hogy bátorítsák, motiválják gyermeküket, hogy érdemes iskolába járni – folytatta Márta.

back-to-school

A szülői bátorítás sokat számít a gyerekeknek.

– A szülőknél a félelemkeltés egyfajta védekezés, mert már nem tudja, hogyan büntesse, vagy fegyelmezze meg  gyermekét. Eszköztelensége miatt áttolja a fegyelmezés feladatát az iskolára – jegyezte meg. Szakértőnk véleménye szerint, annak kell a gyereket fegyelmezni vagy megbeszélni vele, hogyan kell viselkednie, aki pont benne van a szituációban, és nem áttolni másra a felelősséget. (Például egy később hazatérő édesapára, azzal a szöveggel, hogy: „Majd meglátod, mit szól ehhez apád, ha hazajön!”) A gyerek csak akkor érti meg mi rosszat tett, mi az elvárás, ha az a személy (szülő, vagy nagyszülő) beszéli meg vele, akinél történt a csínytevés. Sok szülő nagyon jól kezeli ezt a helyzetet és meg is látszik a gyerekükön. Sokkal vidámabban és felszabadultabban állnak az előttük álló tanévhez.

A szülők mellett pedig a tanárok is sokat segíthetnek a nebulóknak. A nyári élmények megosztása az első napon közelebb hozza egymáshoz a gyerekeket és máris jobb kedvvel vágnak bele az új tanévbe.

 

 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL