Lépjen kapcsolatba velünk

Bréking! Már az MSZP sem ért egyet a kötelező kvótával – Változó idők!

Rözske

Bréking! Már az MSZP sem ért egyet a kötelező kvótával – Változó idők!

Ez a cikk több, mint 10 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

 „Ne kockáztassuk Magyarország jövőjét, szavazzunk nemmel!” – nyilatkozta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, ezzel új szakaszba lép a kormány népszavazási kampánya. Tájékoztatása szerint a hirdetéseken túl a kormány tájékoztató kiadványokat juttat el minden háztartásba. Közben az MSZP közölte: ők sem értenek egyet a kötelező kvótával, de továbbra is bojkottra szólítanak fel október 2-án.

 

plakatka

Tudta? Így változik a kormányzati kommunikáció

A kampány során a kormány arra fogja felhívni a figyelmet, hogy csak a népszavazással lehet megakadályozni Brüsszel kényszerbetelepítésre vonatkozó terveit. A kényszerbetelepítésnek súlyos gazdasági, kulturális és biztonsági kockázatai vannak, amelyet nem szabad felvállalnunk – fogalmazott Dömötör Csaba. A kormány álláspontja szerint a népszavazás nem a pártokról, és nem a belpolitikai küzdelmekről szól, hanem arról, hogy milyen Európában szeretnénk élni. A tét az, hogy meg tudjuk-e védeni közösségeinket, kultúránkat, és mindazt, ami magyarrá teszi Magyarországot – hangsúlyozta az államtitkár. – Minden pártot, és felelős politikai szereplőt arra kérünk, hogy buzdítson a választásokon való részvételre, és tegye világossá, hogy az igen vagy a nem szavazatot támogatja – jelentette ki. A kormány álláspontja változatlan és világos: csak a magyarok dönthetik el, hogy kivel szeretnének együtt élni.  – Ezért kérünk mindenkit arra, hogy szavazzon nemmel október 2-án – mondta Dömötör Csaba. A kormány Facebook-oldalára szerdán feltöltötték a kormányzati hirdetés képét.

Az MSZP sem ért egyet a kötelező kvótával

rözske

jönnek…

Magyarország jövője nem a Fidesz unióellenes népszavazásán áll vagy bukik, hanem azon, hogy hazánk hosszú távon is az Európai Unió tagja marad-e vagy sem. Az MSZP sem ért egyet a kötelező kvótával. Nem támogatunk semmilyen betelepítési mechanizmust. Támogatunk viszont minden olyan intézkedést, amely a magyar emberek biztonságát növeli, és mivel a magyar emberek biztonsága valóban pártok felett álló nemzeti ügy, örömmel vesszük, ha a kormány a jövőben is hajlandó a szakmai javaslatainkat magáévá tenni. A Fidesz unióellenes referenduma nem oldja meg a menekültválságot, de az egészségügy, az oktatás, vagy a négymillió ember megélhetési válságát sem Magyarországon. A kormány a hírek szerint már meg is üzente Brüsszelnek, hogy a népszavazás után sem hoz törvényt a kötelező kvóta elutasításáról. Magyarország jövője az Európai Unióban van. Orbán Viktor és a Fidesz azonban az Magyarország Európai Unióból való kivezetésének ágyaz meg az október 2-i népszavazással. Az MSZP ezért továbbra is távolmaradásra kéri a választókat. Mert aki otthon marad, az az unióban maradásra szavaz – közölte Dömötör Államtitkár szavai kapcsán az MSZP országos sajtóközpontja.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL