Lépjen kapcsolatba velünk

Patrícia videón állítja, hogy megerőszakolták! Egerbakta forrong, sokak szerint a nő hazudik!

14355910 10206918152022247 1820873281 n

Patrícia videón állítja, hogy megerőszakolták! Egerbakta forrong, sokak szerint a nő hazudik!

Ez a cikk több, mint 10 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Október 6.-ig biztosan előzetes letartóztatásban lesz az a két egerbaktai férfi, akik feltételezhetően megerőszakoltak egy egerbaktai lányt, Puporka Patríciát. Az eset július harmadikán éjfél után történhetett és teljesen megosztja a falut. Az áldozat édesanyja szerint agydaganatos lányát előre kitervelt módon bántották, míg a falu másik része szerint, amit a lány és anyja állít az kitaláció.

Dr. Konkoly-Thege László főügyészségi ügyész, szóvivő az Eger Híreknek hivatalosan megerősítette, hogy nyomozás folyik egy, 2016 július  harmadikán Egerbaktán történt nemi erőszak ügyében. Az üggyel kapcsolatban július hatodikán vett őrizetbe a rendőrség két egerbaktai fiatal férfit, L.J-t és V.L.-t. Az előzetes letartóztatást, ügyészségi indítványra a bíró, az egy hónap lejárta után, két hónappal, október 6. ig meghosszabbította. A döntés után, az egyik gyanúsított, védője indítványozta védence szabadlábra helyezését, amit a bíróság az ügyészséggel egyetértésben elutasított.  -mondta Konkoly-Thege László.

Cikkünk legelején bemutatjuk videón az áldozati oldal mondandóját. Íme:

 

Végül azért nem takarjuk ki a Patrícia arcát, mert néhány nappal ezelőtt az EgerHírek Facebook oldalán saját maga fedte fel kilétét. Egy hónappal ezelőtt az Egerbaktai Roma Önkormányzat vezetőjével beszéltünk a témáról a Facebookon. Ennek kapcsán komoly vita alakult ki a fórumunkban és itt az áldozott Puporka Patrícia saját nevében védte meg magát.

 

14355910_10206918152022247_1820873281_n

Anya és lánya együtt küzdenek igazukért.

Tehát tényleg történhetett valami törvénybe ütköző Egerbaktán július másodikáról harmadikára virradó este.

14089510_10206735245569700_950803007_n

Itt volt a buli, ahonnan Patrícia ájultan távozott.

A Mátra sörözőben egy szülinapi bulit tartottak július másodikán este. Itt mulatozott Patrícia, aki saját elmondása szerint alkoholt fogyasztott, majd egy idő után elvesztette eszméletét.

14089497_10206735225689203_1061472863_n

Az állítólagos nemi erőszak itt történhetett a gyógyszertár betonozott udvarán.

A két előzetesben lévő baktai férfi szemtanúk elmondása alapján a gyógyszertár udvarán erőszakoskodhatott Patríciával. A kocsma és a gyógyszertár nincs messze egymástól. Sőt az egyik feltételezett tettes, a patikától pár lépésre lévő trafik mellett lakik. Állítólag többen mobiltelefonnal le is videózták az esetet. A felvételek tartalmáról azonban hivatalosan semmit sem tudni. De a lány édesanyja videónkban elmondja a felvételeket látva fordult a rendőrséghez. Egerbaktán alaposan forronganak az indulatok az eset miatt. Mondható, hogy a falu nagyobbik része nem hisz Patríciának és édesanyjának. Többen azért is neheztelnek a lányra, mert néhány héttel az eset után már újra alkoholt fogyasztott a település egyik nyilvános kocsmájában. Az eset furaságát az is jelzi, hogy rengeteg pletyka kering az esetről, de amikor egy-egy pletykát megpróbáltunk ellenőrizni, pl azoknál az ügyvédeknél, akikről Baktán váltig állították, hogy az állítólagos erőszakoskodókat védik , folyton azt a visszajelzést kaptuk, hogy nem igaz. Hazugságok repkedtek azzal kapcsolatban is, hogy éppen ki kit fenyeget az eset utóélete kapcsán. Patrícia és családja nekünk azt mondták rendőri védelmet kértek, mert félnek az állítólagos elkövetők családtagjainak bosszújától. Az igazságot egyelőre még nem derítették ki a hatóságok, de október hatodika környékén valaminek ki kell derülnie. Addig kérdés, hogy történt-e erőszak Egerbaktán, azaz igazat állít-e Patrícia és édesanyja, vagy azoknak van igazuk, akik azt mondják: ártatlanul ül előzetesben két baktai férfi július eleje óta.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL