Heves megyének is fontos, hogy minél többen részt vegyenek az október 2. népszavazáson. Megyénk Fideszes országgyűlési képviselői Hatvanban tartották kampánynyitó sajtótájékoztatójukat, melyben rávilágítottak a „Ne kockáztassuk Magyarország jövőjét!” című új szlogen fontosságára. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára exkluzív interjút adott lapunknak.
Dömötör Csaba elmondta, hogy Heves megyének is kiemelt érdeke, hogy az emberek elmenjenek és nemmel szavazzanak az október 2-i népszavazáson. – Azt gondolom, hogy ez a jó Magyarországnak, előtte viszont érdemes tisztázni, hogy mi a népszavazás tétje, és miért van rá szükség. Brüsszel egy kvótacsomagot tett le az asztalra. Ennek a lényege, hogy miközben milliós nagyságrendben érkeznek a bevándorlók Európába, Brüsszel az Európába érkező bevándorlókat szétosztaná a tagországok között – fejtette ki az államtitkár.

Nyitrai Zsolt, a Fidesz Heves megyei elnöke, Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, Szabó Zsolt, a Fidesz Heves megyei alelnöke, valamint Horváth László, a Fidesz Heves megyei alelnöke
Megtudtuk azt is, hogy Magyarországra körülbelül egy szegednyi bevándorlót telepítenének, illetve Brüsszel nem kérte ki előzetesen az Európai Unió Tagállamainak és az állampolgárok véleményét sem, megkerülte a nemzeti parlamenteket, és ezért döntött a kormány úgy, hogy a népszavazás eszközéhez folyamodik. A népszavazás Magyarország jövőjéről szól.
– A MSZP csütörtökön azt mondta, hogy ők sem értenek egyet a kötelező kvótával, de továbbra is bojkottra szólítanak fel október 2-án – emlékszik vissza Dömötör Csaba. Hozzátette: Szerintem mindenki azt várná el az MSZP-től, hogy adjon végre őszinte, egyenes választ arra, hogy igennel vagy nemmel szavaznak-e október 2-án. Vagyis támogatják-e, vagy sem Brüsszel kényszerbetelepítési terveit.
Dömötör Csaba szerint Heves megyének fontos ez a szavazás. – Ha az országok között megállapított kvótákról beszélünk, akkor az úgy valósulna meg, hogy a városok között szétosztják a bevándorlókat, ami konfliktusokat szül majd. Olaszországban például egyes helyeken kijelöltek városi ingatlanokat, ahová oda költöztették a bevándorlókat, amire a helyben élők tiltakoztak – részletezte az államtitkár.
– Szeretném tisztázni, hogy a bevándorlók áldozatai a saját kormányainak, az elhibázott brüsszeli politikának, hiszen Brüsszel olyan ígéreteket tesz nekik, amiket nem érdemes és nem is lehet betartani. Ezt a kockázatot nem lehet felvállalunk, hiszen a legnagyobb kockázat a biztonságunkat érinti, hiszen a bevándorlási időszak kezdete óta, több mint 300 ember vesztette életét terrorcselekményekben, és nem engedhetjük meg azt, hogy ami Brüsszelben vagy Párizsban történt, az nálunk is megtörténjen – mondta Dömötör az Eger Híreknek.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













