Lépjen kapcsolatba velünk

Ákos, Eger zenészlegendája a borban és a töltött káposztában bízik

Csarnó

Ákos, Eger zenészlegendája a borban és a töltött káposztában bízik

Ez a cikk több, mint 10 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Egerszóláton az Olaszrizling fesztiválon beszélgettünk Csarnó Ákossal, az LMP megyei elnökségének tagjával. A népszavazáson való részvételre ugyan nem buzdítja az állampolgárokat, de egy finom töltött káposzta elfogyasztására annál inkább.  

Itt láthatjátok Csarnó Ákos, az LMP megyei elnökségének tagjával készített élő videónkat!

A kormány, a népszavazás kampányban egyre magasabb fokozatra kapcsolt és az LMP még nem igazán foglalt állást ez ügyben. Csarnó Ákossal beszélgettünk, és őt személy szerint különösebben nem foglalkoztatja az ügy, mint ahogy a pártjukat sem. Véleménye szerint ez egy politikai hecckampány. A szavazóikat pedig nem ösztönzik sem arra, hogy részt vegyenek a szavazáson, sem arra hogy ne menjenek. Állást ebben a témában nem foglalnak, a szavazópolgárokra bízzák a döntést. Mint megtudtuk, az elmúlt időszakban folyamatosan nőtt a taglétszámuk, és növekszik a mai napig. Gyöngyösön és Hatvanban is  folyamatosak a belépések, új emberek jelentkeznek. A pártnál, egy úgynevezett kettős típusú párttagság van érvényben. A jelentkezni vágyók lehetnek párttagok vagy aktivisták, akik az alkalmankénti segítői feladatokból tudják kivenni a részüket.

csarnó

Csarnó Ákos, a Kerekes Band brácsása

A komoly politika után kicsit könnyedebb témákról esett szó. Csarnó Ákos és Egerszólát közös múltja nagyjából egy évtizedes. A falu már kisebb hazának minősül számára és mivel nagy hívei barátaival a a kulturált, minőségi borfogyasztásnak, így évről- évre ellátogatnak a fesztiválra. – Szeretünk kóstolni, ízlelni és természetesen az ételeket és italokat együtt. Ez a szóláti rendezvény már évtizedek óta ilyen családias, kedves, aranyos, szerethető. Nagyon jó egy bikavér fesztivál, akár Egerben, akár Szekszárdon vagy egy jó villányi borfesztivál, de ezek tömegrendezvények. – mesélte Csarnó Ákos. Szívéhez közelebb állnak a kisebb fesztiválok, ahol az emberek ismerik egymást. A mai napon a legnehezebb döntés számára az volt,  hogy egy mindig ínycsiklandozó töltött káposztát válasszon vagy éppen egy tál gőzölgő csülkös babgulyást. Az általa fogyasztott rozéfröccs pedig – mint mondta- hűvös, pezsgő és felfrissítő volt.

 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL