Lépjen kapcsolatba velünk

Esélye sem volt Csurgón az Egernek

B1Q5127

Esélye sem volt Csurgón az Egernek

Ez a cikk több, mint 9 éve és 9 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Súlyos vereséget szenvedett Csurgón az Eger SBS-Eszterházy férfi kézilabda csapata. Az NB I 6. fordulójának nyitó mérkőzését hétszáz néző előtt rendezték a honi kézilabda egyik fellegvárában.

Az EHF Kupa visszavágójára (is) készülő házigazdák nem adtak esélyt a mieinknek, tizenhét gól különbséggel, 34-17-re diadalmaskodtak. Előre lehetett sejteni, hogy nem esélyesként utazott közel négyszáz kilométert együttesünk, hiszen a Csurgó az előző szezonban lejátszott mérkőzések számunkra hízelgő eredményei ellenére is előrébb tart. Bíztunk masszív védekezésünkben, amely a bajnokság eddigi meccsein ragyogóan működött. Szerda este sajnos minden csapatrészben csődöt mondtunk.

_B1Q5127-2

Különösen a második felvonásban játszottunk alárendelt szerepet. Tetszés szerint érték el találataikat a házigazdák, közben támadásban is vérszegények voltak Tóth Edmond fiai. Ettől lényegesen jobb teljesítményre számítottunk. Sovány vigasz, hogy az előző kiírás ötödik helyezettjének minden sült szerdán. Sajnos mi árnyékai voltunk önmagunknak.

– Gratulálok a játékosaimnak. Tartottunk az Eger csapatától, de szerencsére várakozáson felül teljesítettünk. Védekezésben és támadásban is óriási munkát végeztek a játékosaim. Külön örülök annak, hogy a csapatba fektetett munka lassan beérik. A mai eredmény igazi csapatmunka volt – mondta Sótonyi László edző.

– A Csurgó hozzánk képest nagyon magas színvonalon játszott és látszott, hogy a nemzetközi kupamérkőzésre is készülnek. A hazaiaknak ma szinte minden összejött, de ilyen különbséggel is megérdemelten nyertek. Szomorú vagyok, hogy csak ilyen teljesítményt tudtunk nyújtani – fejtette ki véleményét Tóth Edmond edző – olvasható az agriasport.hu oldalán.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL