Lépjen kapcsolatba velünk

Makk Károly elhozza Egerbe a szerelmet

Makk karoly

Makk Károly elhozza Egerbe a szerelmet

Ez a cikk több, mint 9 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Október 20-án, a Makk Károly filmest és közönségtalálkozó alkalmával a világhírű, Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, Makk Károly is Egerbe látogat. Ti láttátok már a Szerelmet? Most megnézhetitek.

Az egri Kepes György Művészeti Központ és az Illés György Filmestek, csütörtökön, Makk Károlyt, a világhírű, Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendezőt látják vendégül. Az est folyamán 18.30-tól megnézhetitek a rendező Szerelem című játékfilmjét, amit felújított és digitalizált változatban láthattok.

14520559_1231343020221560_8253382345455199254_n

Törőcsik Mari, Makk Károly és Darvas Lili a Cannes-i Filmfesztiválon 1971-ben.

Itt most meg is nézhettek a Szerelem-ből egy rövid részletet!


A film 1971-ben a Cannes-i Filmfesztivál Zsűri Nagydíját kapta, idén pedig a Cannes Classics ismét programra tűzte a film digitálisan felújított verzióját.

Ezt követően 20.00-tól Muszatics Péter író és filmrendező, a Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál egyik főszervezője és a CineClassics kurátora beszélget Makk Károllyal, aki az este folyamán dedikálja Szeretni kell című kötetét is, amelyben több mint 70 éves filmes pályájára emlékezik. A programot az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatja.

14691291_1237578516264677_6633168608550613137_o

De itt még nincs vége, hiszen másnap, október 21-én, este 19 órától a Kepes Központ levetíti Makk Károly Egymásra nézve című játékfilmjét is, amiből szintén nézzetek meg most egy részletet:

A film 1982-ben óriási sikereket aratott világszerte. A film Cannes-i Filmfesztiválon elnyerte a nemzetközi kritikusok díját, valamint a lengyel származású főszereplő, Jadwiga Jankowska-Cieslaka kapta meg a Legjobb női alakításért járó díjat.

Fotó: fidelio.hu

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL