Lépjen kapcsolatba velünk

Bíztató jelek a megújuló egri csapattól

DSC 0800 ZF Eger EKF UVSE

Bíztató jelek a megújuló egri csapattól

Ez a cikk több, mint 12 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Harmadik helyen zárta saját felkészülési tornáját a ZF-Eger-EKF női csapata, miután a hétvégi esemény utolsó mérkőzésén három góllal legyőzte a bajnoki címvédő Hungerit Szentesi VK gárdáját.
A rendezvény első napján – mint arról az egylet honlapja beszámolt –  minden résztvevő két-két találkozót játszott, a mieink pedig az idei legnagyobb bajnokaspiráns UVSE-Centrál ellen kezdtek. A lila-sárgáknál több volt egri pólóst is láthattunk, ilyen a kapus Gangl Edina, illetve a gólzsák Keszthelyi Rita. Az összecsapás során a fővárosiak domináltak, és ha nem is sokkal, de le tudták gyűrni a házigazda sárga-kékeket. A szombat másik hazai érdekeltségű csatáján a Dunaújvárosi Főiskola VE következett. A nyári mozgások tükrében, Mihók Attila tanítványai között is találhattunk egri nevelésűeket, nevezetesen a két Vályi lányt, Fannyt és Vandát.

A szombat esti csörte egy elég gólgazdag meccset eredményezett, hiszen összesen harminckét találat született. Nem mondhatnánk, hogy domináltak a védelmek, de a Bitskey-uszodába kilátogatók biztosan jól szórakoztak a sok eseményt látván. Más kérdés, hogy a nagy adok-kapokból a dunaújvárosiak jöttek ki jobban.

Vasárnapra már csak két mérkőzés maradt, de arra talán kevesen gondoltak volna, hogy mindkét esetben meglepetés eredmény születik. Az első találkozón az UVSE kikapott a Dunaújvárostól, aztán pedig az Eger következett a bajnok elleni sima sikerével.

Ezen eredmények, mondhatni helyosztóknak is beillettek volna, ugyanis a Dunaújváros ezzel megnyerte a felkészülési tornát, a bronzérmes egri csapat pedig harmadikként zárta a hétvégét.

– Egy jó kis felkészülési tornát tudhatunk a hátunk mögött, de összességében egy jó kis hetet, hiszen több napot Szentesen töltöttünk egyfajta edzőtábor gyanánt – fogalmazott a ZF-Eger-EKF vezetőedzője, Kelemen Attila.

– Nyáron alaposan kicserélődött a csapatunk, ezért muszáj volt beiktatnunk egy edzőtábort, emellett pedig remekül sült el a felkészülési tornánk is. Fontosak ezek a lehetőségek, mert ki kell alakítanunk az új gárda szerkezetét. Azt kértem a lányoktól, hogy próbáljuk meg elővenni azokat a dolgokat mind védekezésben, mind támadásban, amiket gyakoroltunk, ezek alapján pedig megállapítható, jelenleg itt tartunk. Messze viszont még a tavasz, és tudjuk jól, a bajnokság mindig akkor dől el.

 

 

egrivizilabda.hu

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL