Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Ákos, Bátor

Sötét
Fény

Újra fociztak Egercsehiben

Színészválogatott

Újra fociztak Egercsehiben

Ez a cikk több, mint 11 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Sajnos a csehi focicsapat nem alakult meg újra, akik a pályára léptek az az Országos Színészválogatott, akit az Egercsehi Öregfiúk csapata látott vendégül most hétvégén.

A rendezvényen Beraxa Krisztina önkormányzati képviselő is részt vett, aki elmondta, hogy nagyon fontosnak tartja, hogy a faluban sportolási lehetőséget tudjanak nyújtani a kisebb és nagyobb korosztály számára is, továbbá azt is, hogy a falunak hivatalos futball csapata legyen, mint régen.

Már több éve, hogy a helyi polgármester önként döntött a focicsapat sorsáról azzal, hogy az éves tagsági díjat nem fizette be (hozzávetőlegesen hetvenezer forint), melyet a falu költségvetése könnyűszerrel elbírt volna. Akkor ezen a falu lakossága megbotránkozott, majd lassan bele is törődtek, hogy ezzel a falu vezetője teljesen megszűntette a sport és közösségi élet utolsó lehetőségét is a településen.

Beraxa Kriszta és a testvére Náray Erika – aki közel áll a színész csapathoz, hiszen ő maga is színész, s több kollégája is részt vett az eseményen – friss házi kakaóscsigával és túrós batyuval lelkesítették a hazai csapatot s természetesen a vendégeket is megkínálták, hogy lássák milyen a csehi vendégszeretet. A szoros mérkőzés négy-négyes döntetlennel zárult. A helyiek szerint gyakrabban kellene szervezni a faluban ehhez hasonló megmozdulásokat és a falunak újjá kellenne éleszteni a helyi futballt.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Életmód kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.