Lépjen kapcsolatba velünk

Cseh László: nem számítottam rá, hogy távozik Gyárfás Tamás

Tvbelyeg cseh laszlo

Cseh László: nem számítottam rá, hogy távozik Gyárfás Tamás

Ez a cikk több, mint 9 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Cseh László nemcsak nagyszerű úszó, de tagja a a szövetség elnökségének és a sportolói bizottságnak is, ezért a Magyar Nemzet megkereste, hogy mit szól Gyárfás Tamás lemondásához.

„Megmondom őszintén, nem számítottam rá, hogy Gyárfás Tamás erre az elhatározásra jut, így az újdonság erejével hatott rám a hír a lemondásáról” – mondta a Rióban ezüstérmes Cseh, majd azzal folytatta, „Nagyon remélem, hogy ezek után mindenki az úszásra tud majd koncentrálni végre. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy Gyárfás Tamás lemondása önmagában nem fogja megoldani azokat a valós problémákat, melyekről eddig is szó volt, illetve amelyekről még szó sem esett a nyilvánosság előtt. Ezért még nagyon sokat kell dolgoznunk.”

tvbelyeg_cseh_laszlo

Cseh arról is beszélt a lapnak, hogy számára az hozna megnyugvást, ha végre le tudnának ülni egy asztalhoz az úszótársakkal, és össze tudnának írni minden olyan gondot, ami akadályozza a felkészülést és a versenyzést.

Az Egri Úszó Klub elnökét, Kovács Ottót is megkérdeztük Gyárfás Tamás lemondásával kapcsolatban. – Akkortól kezdve, amikor most novemberben a Hosszú Katinka féle első petárda felrobbant, és felszólította lemondásra Gyárfás Tamást, azt gondolom csak idő kérdése volt. Talán valóban az volt egy alapvető probléma, hogy a szövetség az úgy dolgozott, mintha az úszók, az edzők és a klubok lettek volna a szövetségért, és nem fordítva. Ez valóban nem volt egy jó hozzáállás. Szerintem mások is fogják követni Gyárfás Tamás példáját – mondta Kovács Ottó.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL