Az Egri Járásbíróság elrendelte az előzetes letartóztatását Gy.Imre bősárkányi és B.József egri lakosnak, akiknél a gyanú szerint január 6-án több, mint 6 kg kábítószergyanús anyagot, és 2000 darab tablettát foglaltak le.
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság kábítószer birtoklásának bűntette miatt folytat nyomozást 41 éves bősárkányi és egy 39 éves egri férfi ellen, akik személygépkocsijukkal közlekedtek Egerben a Kallómalom úton, amikor 2017. január 6-án 22 óra 30 perc körül a főkapitányság Agria Közterületi Támogató Alosztályának egyenruhásai ellenőrizték őket.
A jármű átvizsgálásakor a rendőrök a csomagtartóban elrejtve több, mint 6 kg kábítószergyanús anyagot foglaltak le. Gy.I. II.r. gyanúsított lakásán további 1 kg kábítószergyanús port és 1 kg kék színű tablettát foglaltak le a rendőrök.
Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának elrendelését indítványozta a bíróságnál.
Az Egri Járásbíróság nyomozási bírája 2017. január hó 9. napján 30 napra elrendelte mindkét gyanúsított előzetes letartóztatását. Döntését azzal indokolta, hogy mindkét gyanúsított esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, mivel az I.r. gyanúsított rendelkezik külföldi kapcsolatokkal, II.r. gyanúsított pedig decemberben és januárban is külföldön járt azzal a személygépkocsival, amellyel elfogták.
A cselekmény jellegére figyelemmel további tanúk felkutatása szükséges, így az eljárás jelen szakaszában attól is megalapozottan lehet tartani, hogy a gyanúsítottak megpróbálnák befolyásolni vallomástételükben az esetleges tanúkat, valamint tárgyi bizonyítási eszközöket rejtenének el, illetve semmisítenének meg. A bíróság végzése jogerős.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!
















