Nem túlzás azt állítani, hogy az év legfontosabb meccsére készül a ZF-Eger vízilabda csapata. A fiúk mostanra már Barcelonában vannak, és az esti párbajra készülnek.
Szerda este negyed 8-kor Barcelonában ugrik medencébe a ZF-Eger vízipólócsapata. Ez lesz az év legfontosabb meccse, ugyanis aki a Barceloneta – ZF-Eger oda-visszavágójából győztesen kerül ki, biztosítja helyét a Bajnokok Ligája budapesti Final Six-ébe.
A szombati főpróba fantasztikusan sikerült, ugyanis az OB I. alapszakaszának utolsó mérkőzésén az UVSE csapatát nyomták víz alá, a végeredmény 18-5 lett. Öröm volt látni a fiúkat, pláne, hogy Uros Csucskovics és Angyal Dániel is játszhatott, akik hosszú sérülésből tértek vissza.
Visszatérve a Barceloneta elleni összecsapásra, a mérkőzés súlyát jól példázza, hogy már hétfőn megérkeztek a fiúk Barcelonába, hogy ott akklimatizálódva készüljenek az összecsapásra. Fenyves Balázs, a csapat sajtóreferense elmondta, hogy a hétvége nagyon jól sikerült. – Látványosan jól játszott a csapat, és a legfőbb pozitívum, hogy a legerősebb kerettel tudtunk elutazni Barcelonába. Kérdés, hogy a két védő, Csucskovics és Angyal Dani fizikuma milyen állapotban van, valószínűleg nem tudnak annyit játszani, mint normál esetben, de számíthat rájuk Dabrowski Norbert – mesélte. Mint mondta, a 14 fős keretből Biros Barnabás maradt itthon. Jelen pillanatban a tabellán a Barcelona előtt áll a csapat egy ponttal. – Bízunk benne, hogy ma este sem előznek meg minket a katalánok – mondta Fenyves Balázs. A két csapat jól ismeri egymást, korábban már többször is játszottak egymás ellen. – A legutóbb simán kikaptunk tőlük,de ez egy más meccs lesz, a fiúk nagyon koncentráltak, erre a meccsre vannak kihegyezve, illetve a két hét múlva esedékes visszavágóra, tudják, hogy ezen múlik a Final Six-be jutás – részletezte Fenyves Balázs.
Több hozzáfűzni valónk nincs is, csak annyi, hogy HAJRÁ EGER!!!
Barceloneta – ZF Eger, M4Sport, 19:15
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















