Az egri nyomozók vádemelést javasolnak egy bélapátfalvai férfi ellen, akinek autójában jelentős mennyiségű kábítószert találtak.
2016 márciusában a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya kábítószer birtoklás gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – indított nyomozást egy 29 éves bélapátfalvai lakos ellen.
B. Károly autójával az egri Hadnagy úton közlekedett 2016. március 12-én 14 óra körül, amikor a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták.
A jármű átvizsgálásakor alkalmazott kábítószer-kereső kutya az ülések alatt elrejtve két zacskóban – több mint másfél kilogramm – kábítószergyanús fehér port, valamint 12 darab zöld színű tablettát talált. A lefoglalt anyagok az igazságügyi vegyész szakértő véleménye alapján amfetamint tartalmaznak, ezáltal kábítószernek minősülnek.
A gyanúsított kihallgatásakor beismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. Az előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen folytatott eljárást a nyomozóhatóság a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek- olvasható a police.hu oldalán.
- Fotó:police.hu
- Fotó:police.hu
- Fotó:police.hu
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!


















