Megmutatta repertoárját a szerdai bajnokin a ZF-Eger, és végül tizenöttel nyert.
Hárai Balázs a kamera mögött, Biros Péter pedig a VIP-szektor mellett állt, vagyis még mindig nem a vízben láthattuk a ZF-Eger férfi csapatának két kiválóságát a Valdor Szentesi VK elleni bajnoki mérkőzésen.
A többiek viszont ott voltak a medencében, így ők is észrevehették azt, amikor Braniszlav Mitrovics első védését követően, a medencéből kivágódó labdát reflexből visszaütötte a vízbe dr. Ringelhann György. Ekkor még hazai találatnak nem örülhettünk, de mindenképp jó volt látni, hogy a korábbi egri polgármester és a város vízilabdájához egyébként is ezer szállás kötődő Gyuri bácsi még mindig milyen jó barátságot ápol a labdával.
Aztán persze a játékosok is belejöttek, a gólok sorát Bedő Krisztián kiváló centerakciója nyitotta. Ezek után még három hazai, illetve egy vendég találat született az első etapban, vagyis minden a papírforma alapján alakult. Egy kivételtől eltekintve. Általános meglepődést okozott ugyanis Milos Csuk első két próbálkozása, hiszen az első, ötméteresből érkező lövése, de a második, emberfóros lökete is a felső lécen csattant.
A második negyed is tartogatott szép megmozdulásokat, de ha csak számszerűen nézzük a történéseket, gyakorlatilag teljesen ugyanaz történt, mint a nyitó játékrészben. A házigazda négyszer talált be, riválisa pedig egyszer. A félidőben ezért már hatgólos előnyt jegyezhettünk, és bizony nehezen lehetett volna elképzelni, hogy ebből még a későbbiekben szoros mérkőzés alakuljon ki.
Talán emiatt is, Dabrowski Norbert úgy döntött, a térfélcsere után végre eljöhet Csoma Kristóf ideje. A bajnok második számú kapusa először játszhatott tétmeccsen hazai környezet előtt, ezért a közönség már csak ezért is érdeklődve figyelte a folytatást. Csoma jól is kezdett az egri portában, az első kapujára tartó lövéseket magabiztosan hárította.
Mindeközben alaposan belekezdtek a hazai játékosok, Szivós Márton és Hosnyánszky Norbert vezetésével – kis túlzással – majdhogynem minden támadásból gól született. A harmadik negyed közepénél ennek köszönhetően, a közte tíz is kialakult (12-2), de még ekkor sem akart megállni az Eger. Ennek az lett a vége, hogy az utolsó nyolc percben már-már örömvízilabdát láthatott a publikum, ami révén a nagyarányú győzelem sem maradhatott el.
A mérkőzés jegyzőkönyve:
E.ON OB I., férfiak, 6. forduló
ZF-Eger – Valdor Szentesi VK
19-4 (4-1, 4-1, 5-1, 6-1)
Eger, Bitskey-uszoda, 300 néző.
V.: Hajas R., Petik A.
ZF-EGER: Mitrovics – Zalánki, CSUCSKOVICS 4, ERDÉLYI 3, HOSNYÁNSZKY 4, BEDŐ 1, SZIVÓS 3.
Cs.: Csoma – Angyal 1, Lőrincz B. 1, Csuk 2, Hornyák O., Szalai.
Edzők: Dabrowski Norbert, Petrovai Márton.
SZENTES: Spasojevics – Dőry F., Lucas, Nagy M., Rakonjac 1, Szabó Z. 1, Weszelowszky.
Cs.: Tinka, Szécsi L., Vörös V. 1, Pellei F., Farkas K., Boros 1. Edző: Matajsz Márk.
Gól – emberelőnyből: 8/5. ill. 11/2.
Ötméteresből: 2/1. ill. –
Kipontozódott: Angyal a 24., Szalai a 27., Rakonjac a 29. percben.
Az eredmény alakulása: 3-0, 3-1, 7-1, 7-2, 13-2, 13-4, 19-4.
A 6. forduló további eredményei:
Tiszavirág Szeged Diapolo – A-HÍD OSC-Újbuda 6-13
Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP VSC – UVSE-Hunguest Hotels 18-5
VasasPlaket – DVSE 10-9
Racionet Honvéd – Kaposvári VK 6-5
BVSC-Wáberer Hungária-Zugló – PVSK-Mecsek Füszért 20.00.
KSI SE – FTC Waterpolo 20.00.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













