Az Egri Nemzetközi Alkotó és Művésztelep festőművészeinek nyáron alkotott nyolc festményére lehet licitálni interneten december 27-ig. Az árverést az Egri Pinceszínház szervezte, hogy az eladásból befolyó összeggel az egri fogyatékkal élő gyermekeket támogassák.
Nyolc festő szimultán alkotott képeket a nyáron az Egri Pinceszínház és az Egri Nemzetközi Alkotó és Művésztelep közös programján, novemberben ezeket ajánlották fel licitálásra, hogy segítség az egri fogyatékkal élő gyermekeket.
Az Egri Pinceszínház a nyári színházi évadon túl, év közben vezetőjének, Tatár Gabinak és művészetterápiás módszerének, valamint az EU-s pályázatoknak köszönhetően, évek óta szoros kapcsolatban van hátrányos helyzetű és sajátos nevelési igényű gyermekekkel. A kialakult szakmai együttműködésen túl a színház programokkal és anyagilag is segíti az intézményeket.
Az Egri Pinceszínház szervezésében a Győrfi András és Szőke Péter Jakab szakmai irányításával létrejött művésztelepre idén kilenc, tehetséges és ismert festő és alkotó, Makláry Kálmán, Bazán Vladimir, Rusudan, Ludvig Dániel, Szőke Péter Jakab, Korbely István, Ducsai Zoltán, Kovács Péter és Sebestyén János érkezett a városba.
A november elején elkezdődött licites eladásból befolyó összeget a színház és a festőművészek az egri fogyatékkal élő gyermekek számára ajánlják fel.
Licitálni az erre a célra létrehozott festménylicit.duc-sai.hu és a pinceszinhazeger.hu oldalakon lehet december 27-ig.
Az elkelt festmények bevételét, eszközvásárlási céllal, még ebben az évben, ünnepélyes keretek között adják át az egri Szalaparti Gyermekotthon lakóinak.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













