Ma reggel váltak nyilvánossá a Nagy-Britannia EU-s tagságáról tartott népszavazás eredményei, amelyek alapján a szavazók 51,89%-a a szigetország európai közösségből történő kilépése (angolszász műszóval: Brexit) mellett tette le a voksát.
A referendum végső kimenetele Európa-, de nyugodtan mondhatjuk: világszerte sokakat meglepett a politikusoktól a pénzpiaci szereplőkön át a témával foglalkozó szakértőkig, hiszen a legutóbbi felmérések eredményei mind az EU-ban maradni szándékozók (Brimain) fölényét jelezték.
Az eredmények nyilvánosságra kerülését követő egy órában gyakorlatilag minden fontosabb szereplő kommentálta a fejleményeket. Nigel Farage, az elszakadáspárti UKIP elnöke szerint június 23-ának mint „a függetlenség napjának” kellene szerepelnie a brit nemzeti ünnepek sorában. Nézeteit talán leginkább az Anglia vidéki városaiban élő lakosság és az idősebb állampolgárok többsége osztja, ugyanakkor jelzés értékű, hogy mind Skóciában, mind pedig Észak-Írországban a maradáspártiak voltak többségben, s ez akár – a pesszimistább előrejelzések szerint – a brit államalakulat széteséséhez is vezethet a későbbiekben.
A helyzet pikantériájához hozzátartozik, hogy az egész európai közösséget érintő, a britek uniós tagságával kapcsolatos népszavazást maga David Cameron brit miniszterelnök tette a belpolitikai csatározások eszközévé. A tavalyi választási kampányban ugyanis győzelmének biztosítása (tehát lényegében a kelet-európai munkavállalók beáramlásával és Brüsszel politikájával elégedetlen britek megnyerése) érdekében kilátásba helyezte, hogy újraválasztása esetén 2017 végéig referendumot ír ki az ország EU-s tagságának kérdésében.
Az ígéret – amint láthatjuk – azonban visszaütött, ezért a „prime minister” az eredményhirdetés után nagyjából egy órával lemondott tisztségéről, s ugyan októberig még a helyén marad, ám az EU-val a kilépésről folytatandó tárgyalások idején már más fogja irányítani Nagy-Britanniát.
A Brexit ellenben nem csupán Cameron közéleti, de a szigetország gazdasági pozícióit is jelentősen alááshatja (a gazdasági visszaesés és a piaci válság még a legpozitívabb forgatókönyvekben is szerepel). A londoni tőzsde és az angol font árfolyama már a részeredmények hatására mélyrepülésbe kezdett (a font árfolyama 30 éve nem látott mélységekbe került), a hosszú távú gazdasági hatásokat pedig maguk a szakértők sem tudják/merik megjósolni.
A legfontosabb kérdés számunkra azonban az, hogy mi fog történni a Nagy-Britanniában dolgozó magyarokkal, egriekkel. A szakértők ebben az esetben is csak különböző, feltételezett forgatókönyveket emlegetnek. A legjobb kimenetel a jelenlegi rendszer fenntartása lenne, erre viszont csak elméletben látnak némi esélyt: a kilépéssel kapcsolatos, kb. 2 évig tartó tárgyalásokon a szabadpiac fenntartásáért cserébe az EU feltételül szabhatja a munkavállalók vízumára vonatkozó szabályozások fenntartását.
A legrosszabb kimenetel a külföldi dolgozók tömeges elbocsátása lenne, amely valós veszély lehet, hiszen e munkavállalók kb. 75-80%-a nem felel meg az aktuális vízumkritériumoknak. Ebben az esetben azonban a szigetországnak komoly munkaerőhiánnyal kellene szembenéznie egyes szektorokban, s ezt maguk a britek is pontosan tudják.
Ebből következően a legvalószínűbb forgatókönyvet valahol a kettő között kell keresnünk: a brutális munkaerőhiány elkerülése végett Nagy-Britannia minden bizonnyal lazítani fog a vízumszabályokon, így a munkavállalás elé nem gördül akadály, a gazdasági visszaesésre adott válaszokból (pl. elbocsátások) adódóan viszont lesznek szektorok, ahol számolni kell a lehetőségek beszűkülésével.
Ezek azonban csak találgatások, a tényleges helyzet a piaci szereplők reakcióitól és az EU-val folytatott tárgyalásoktól függnek elsősorban. A kilépés nyomán felmerülő kérdésekre tehát csak az elkövetkező hónapokban fogunk választ kapni, addig is marad a bizonytalanság.
Vajon mire számíthatnak a most Angliában élő egrieket? Hogyan élik meg ezt a változást? Ha él ott ismerősötök, aki Egerből költözött oda, írja meg nekünk, milyen ott a hangulat, mire számít a jövőben!
hvg/index
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!


















