Melinda hét évig dolgozott vendégmunkásként Angliában, majd hazaköltözött és Egerben nyitott halsütödét a félretett pénzéből. Egy bogácsi lány története következik a gyermekmegőrzéstől az étteremnyitásig.
Kovács Melinda 2010-ben döntött úgy, hogy elhagyja Magyarországot, mert azt érezte, hogy becsületes kétkezi munkából képtelenség egzisztenciát teremteni magának az akkori viszonyok között. Felkerekedett hát a lány és Angliába indult sok társához hasonlóan szerencsét próbálni.
– Először gyermekekre vigyáztam, majd elkerültem egy étterembe mosogatónak. Eddig akár sablonosnak is tekinthető a történetem, de nagyon megszerettem a vendéglátós munkát és olyan jó fej volt az akkori szakács kollégám, hogy elkezdett tanítani – meséli a lány.
Melinda ennek köszönhetően szépen menetelt a szakmai ranglétrán. Mosogatóból kisegítő, majd szakács segéd lett, aztán bátor lépésre szánta el magát.
Melinda ma már saját éttermében süt, főz és felszolgál – Fotó: Nemes Róbert
– Úgy döntöttem, hogy elvégzek egy szakács iskolát, ami nagyon komoly döntés volt, hiszen két év alatt csaknem 3000 fontba került a suli, de megérte. A spórolt pénzem egy része ráment, de a végzettségemnek köszönhetően egy idő után már séfként dolgoztam és a befektetésem megtérült – folytatja.
Miután főnök lett az egykori mosogató lányból, Melinda egyre többször érezte azt, hogy most már nagyon szeretné a saját vendéglőjét üzemeltetni. Angliában esélye se lett volna üzletet nyitni, így vett egy nagy levegőt és az akkor már másfél éve Guildforban vele élő párjával visszatértek Magyarországra.
Péter négy évet húzott le Németországban, majd Melindához utazott Angliába – Fotó: Nemes Róbert
A bogácsi pár első magyarországi útjainak egyike a miskolci keszegezőbe vezetett, ahol Péter egyik barátja dolgozott. Melinda pedig első látásra beleszeretett az étterembe. Meg is beszélték az ottani üzletvezetővel, hogy mindenképpen nyitnak Egerben egy ugyanilyen üzletet.
Megszerezték a franchise jogokat és elindult az ingatlankeresés.
– Egy ideig még dolgoztam is a miskolci üzletben, hogy mindent megtanuljak és ezzel párhuzamosan kerestük az üzlethelyiségeket. Kilenc hónapig tartott, amíg megfelelő helyet találtunk Egerben. A belvárosban lehetetlen parkolni, az árak pedig nekünk csillagászatinak tűntek. Fontos szempont volt, hogy az autósok le tudjanak parkolni az étterem előtt, így kötöttünk ki Csebokszáriban egy bejáratott fő út menti épületben a II Rákóczi Ferenc utca 28-ban – meséli Melinda.
Ő egy megsütött süllő – Fotó: Nemes Róbert
A halakat az étterembe egy tiszacsegei telepről szállítják és a Tisza ukrán szakaszáról származnak, kivétel a hekk, amit nagyrészt Argentínából hoznak hazánkba. Köztudott, hogy Magyarországon a halfogyasztás nem terjedt el igazán és az is főleg karácsony környékén realizálódik.
– Persze, hogy nem eszünk sok halat, hiszen kapni is alig lehet –veszi át a szót Péter. Kései ebédidőben látogattuk meg a nagyjából két hete nyitott éttermet és kérdés nélkül megtudtuk, hogy a haltepertőt a harcsa hasából készítik és tervezik a harcsapaprikás étlapra vételét is. Az infókat onnan csippentettük le, hogy nagyon lassan haladtunk a beszélgetéssel, mert elég nagy volt a nyüzsi és az újdonság varázsa már most népszerűvé tette a helyet.
Belülről Tisza parti parasztháznak tűnik az étterem – Fotó: Nemes Róbert
Adott tehát két borsodi fiatal, akik hét évvel ezelőtt felkerekedtek és a teljes reménytelenségből kilépve, hosszú évek fizikai munkájának köszönhetően megteremtették saját egzisztenciájukat és Egert választották.
Az ételekről sajnos nem tudok írni, mert ezen sorok írója egy gyermekkori szálka nyelés óta nem eszik halat, de akikkel csak beszéltünk áradoztak az úszó állatkák ízéről.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!
Betöltés ...
