Lépjen kapcsolatba velünk

Az Egri Csillag Héttel indulnak idén a boros programok

Egri Csillag Weekend

Az Egri Csillag Héttel indulnak idén a boros programok

Ez a cikk több, mint 3 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

2022. március 10. és 17. között rendezik meg először az Egri Csillag Hetet. A tematikus hét célja, hogy felhívja a figyelmet az Egri borvidék meghatározó fehérborára. Bonthatunk egy palack egri csillagot otthon, vagy éppen kérhetünk a csatlakozó éttermek egyikében egy csillaghoz párosított fogást.

Az egri csillagot gyakran nevezik a borvidéken a tavasz borának. Egyrészt mert hagyományosan ebben az időszakban mutatják be belőle az új évjáratot, másrészt a legismertebb egri csillag kategóriának számító classicus borok frissessége, könnyedsége, valamint gyümölcsöket, virágokat idéző aromái igazán jól illenek a tavaszhoz.

Minden évben az egri csillagokkal állnak elő először a helyi borászok a tavaszi rügyfakadás időszakában. A friss zöldségekkel, salátákkal, a szezonális spárgával kínált fogások, pl. halak, könnyebb sajtok, csirkehúsok tökéletes összhangban állnak ezzel a bortípussal. Így a Macokban is kiemelt ajánlattal készülünk az Egri Csillag Hétre, több pincészet egri csillag borához illő fogások kerülnek majd az étlapra

-nyilatkozta a borravalo.hu-nak Szternák Péter a Macok Bisztró étteremvezetője.

Tóth Katalin, a Tóth Ferenc Pincészet képviseletében így gondol az egri csillagra: 

Kevés olyan borvidék van, ahol kiváló fehér és vörös házasításokat lehet készíteni. Eger ilyen. Fontosnak tartom, hogy az egri csillagon keresztül megmutassuk Eger kiváló fehérboros adottságait.

Az Egri Csillag Hét meghirdetése után rögtön sokan csatlakoztak a projekthez. Sok helyen lesz premiere az új évjáratoknak, jó néhány étteremben kínálnak pohárral egri csillagot, borkereskedések állítanak össze egri csillag borokból csomagokat, és maguk a pincészetek is számtalan kóstolási, vásárlási lehetőséget vonultatnak fel – írja a borravalo.hu.

Az Egri Csillag Hét programjai itt érhetőek el:
egriborvidek.hu/egri-csillag-het/

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gasztro kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.